A négyből három a nagyszülőknél tölti az őszi szüneti napokat. Hármat alszanak ott, egyen vagyunk túl.

Minden szülő, aki jól van bekötve, önfeledten élvezi az ölébe hullott plusz időt, energiát, lehetőségeket. Nálam valami hibádzik, mert mély sóhajok közepette hagytam ott őket. Ma már produkáltam elvonási tüneteket, miszerint elkezdtem régi fotókat, videókat nézni róluk. Meg mielőtt a szennyeseiket a mosógépbe tettem, jól megtapiztam azokat, és belegondoltam, épp mit csinálhatnak.

Terápiám részeként összegyűjtöm, mi is az előnye annak, ha ideiglenesen feleannyian vagyunk itthon.

Belépve az ajtón nem esünk hasra iskolatáskában, cipőkben és pulcsikban. Sőt, a fogason sincsenek, a cipőtartó is üres, rend illúzióját kelti.

Apácskával beszélgetünk. Mivel Kislányunk még nem szól közbe értelmesen (hm, bocs, Ági!), ezt bármikor, bárhol megtehetjük. Ráadásul néha úgy érzem, a saját gondolataimat is hallom.

Hárommal kevesebb igénynek kell megfelelni étel, ital, nasi, fürdés, mese, egyéb foglalkozás tekintetében. Például hallgathatok bármilyen zenét, Ági mindenevő, senki nem jön extra kívánságokkal.

Az egy percre jutó felszólító – többségében tiltó – mondatok száma drasztikusan csökkent. Ha van is, az kedvesen, énekelve hangzik: “Ágica, ne vidd el a papucsomat, te kis huncut!” A felszólító mondatok megfogyatkozásával kisebb lett a stressz-szint is a házban.

Nem úszik a fürdő az esti fürdés után, és csak töredék mennyiségű ruhát kell a szennyesbe, majd a gépbe válogatni. Sőt, még csak egyszer mostam.

Kicsit felborult az esti rutin, lazán otthagytam a mosogatást, sőt, csapot-papot vacsora után. De! Energiám, úgy érzem, végtelen. Este 10-kor úgy álltam neki a mosogatásnak, mintha üdén, frissen most keltem volna reggel ki az ágyból. Ráadásul csekély a mosogatnivaló, a gépbe pakolni felesleges, simán ráfér a kis edényszárítóra a mennyiség.

A rend állandó. Azt eddig is tudtam, hogy a gyerekszobában, sőt, az egész házban, a tárgyak nem maguktól mozdulnak el a helyükről, de hogy ennyire!

A boltban hezitálás nélkül megvehetem a rudit a jelenlegi egykénknek 80 forintért, mert a 4×80-at már néha meg kell gondolni.

Elférünk a konyhai pultnál étkezéskor, nem kell kicuccolni az ebédlőbe. Uzsonnához azt az egy darab gyümölcsöt megpucolni és darabolni egy perc a 10 darab és 10 perc helyett.

Nem kell békíteni. Max Kifli kutyánkat és a macskát.

Éjjel nem lesz óránként egy gyerekkel több az ágyunkban. A létszám stagnál estétől reggelig. Így viszonylag kipihenten ébredünk.

Az esti filmet pisiltetés, itatás nélkül megszakítás nélkül végignézhetjük. Legfeljebb elalszunk rajta.

A napi házi feladataink – számoltatás és hangosolvasás – sem a mi dolgunk most. Nem kell motivációs eszközökön törni a fejünket, hogy jussunk az olvasmány végére.

 

Holnap jelentkezni fog a következő elvonási tünet. Az épp aktuális esti olvasmányunkat, Varró Danit Apácskának fogom felolvasni. Remélem, mellém kuporodik a fotel karfájára. De igyekszem erre a listára többször rápillantani, hogy ne vágyakozzam annyira a nagyok visszatérésére, mint a drogos az adagjára. A különbség az, hogy a drogos azt hiszi, attól teljes az élete, én meg TUDOM.

 

a


2 hozzászólás ehhez “Már csak kettőt kell aludni”

  • fémmegmunkálási melléktermék írta:

    És mi lenne, ha este a ház elvi ura olvasna fel neked a fotel karfájáról egy csatajelenetet valamelyik Gemmell regényből? Az lenne csak igazán a gyerekmentes esti mese!

  • tejbenbajban írta:

    Elaludnék…. 😀 (Az elvi urán megsértődtem.)

Hozzászólás írása