– Na, gyere, de most halkan mondd, nehogy Ági felébredjen. De ugyanúgy szépen artikulálva, kifejezően és ne hadarj!

Móra Ferenc: Dióbél királykisasszony

– Nem jó. Tudod, hogyan.

Móra Ferenc: Dióbél királykisasszony. Bimbószájú Böske húgommal nagy vásárt csaptam a minap. Megvettem tőle a szépen szóló körtemuzsikáját. Mégpedig azért vettem meg, hogy ne szóljon többet. Elkezdte fújni már az ágyban, s még délben is fújta az asztalnál. Még azt is a körtemuzsikán fújta ki, hogy őneki már elég volt a mákos csíkból, nem kér többet belőle. – No – mondom -, én meg nem kérek már a körtemuzsikából. – Nem is adom, ha kéred is – fújta Bözsike kevélyen a szépen szóló muzsikát. – No, pedig én tudnék olyant, amiért nekem adnád – évelődtem vele. – Olyan nincs – rikoltotta a gyönyörű muzsika. – Hátha olyan babát adnék érte, amilyen még sohase volt? …

– Ne a lábujjaiddal játssz! Figyelj oda! És ne kapd el a szavak végét. Nagyon hadarsz! Holnap nem arra lesznek ám kíváncsiak, hogy tudod-e. Hanem hogy hogyan tudod! … Izgulsz?

– Igeeen! Azon, hogy én nyerem-e meg.

– Szeretnéd?

– Igen, nagyon!

– Na, akkor folytasd. Ahogy megbeszéltük.
Már akkor a kezemben volt a drágalátos muzsika. Dugtam is a zsebembe sebesen, hogy meg ne bánja a vásárt a gyönyörűm. No, nem is ő bánta meg, hanem én. Mindjárt belém csimpeszkedett, és tessékelt befelé a babaszobába. – No, gyere, bácsim! Nézd meg, hogy milyen babám nincs még. Annyi volt ott a baba, mint rostán a lyuk, még eggyel annál is több. Volt azok közt szolgálóbaba is, kisasszonybaba is, de még bárókisasszony baba is. – Hej, szegény világ, vetett ágy, mi lesz most ebből! – sóhajtottam el magam, mikor Bözsike az ezüstbe öltözött babáját előhúzta. – Ez a grófkisasszony baba – mutatta be büszkén. Meghajtottam magam, és azt mondtam a grófkisasszony babának, hogy még olyan szépet sohase láttam, mint ő.

– Na, miért akadtál meg?

– Anya! Valakinek ilyen rövid van ám! Az nagyon könnyen megtanulhatta. A Nórikának meg egy egész oldal meg még egyszer majdnem egy egész oldal.

– Hú, az igen. Nehéz lehetett olyan sokat megtanulni.

– Hát, biztos. De azért könnyebb lehetett, mint nekem, mert neki nincs tesója és nem is kell neki ennyire suttogva mondani, mert nem alszik náluk senki.

– Ez igaz. Folytasd! – De már ilyent…
– De már ilyent ne mondj, bácsim! – duzzogott Böske húgom, s leemelte a fátyolt a legkisebb babájáról. Tetőtől talpig arany volt a ruhája, még a folt is arany volt rajta. – Ez a hercegkisasszony baba! Ijedtemben szólni se tudtam. Annál jobban tudott bimbószájú Böske húgom. Hukk!  – Csak még királykisasszony babám nem volt. Hukk! Azt adj nekem, bácsim, a körte­muzsikáért. – Hát  hukk! majd körülnézek a világban – ígértem meg Böskének, s egész délután törtem a fejem, hol vehetnék én királykisasszony babát. Anya, és mi lesz, ha holnap is csuklani fogok, miközben mondom?

– Akkor majd biztos leállítanak és előre engedik a következőt a sorban, és te majd akkor mondod, ha már nem csuklasz.

– Hm, jó. Még tán most is a fejem törném, ha ozsonnára diót nem törtem volna. De azt törtem ám, mégpedig nagy szemű diót, akár babát lehetett volna ringatni a héjában. Anya, nekem úgy sokkal jobban tetszik, hogy ‘akár babát lehetett volna a héjába ringatni’, így fordítva.

– …

– “Nini, hátha lehetne is!” – ötlött hirtelen eszembe. Azzal kiválasztottam a legnagyobb diót, hosszában felnyitottam, a fölső hajának a felét lefaragtam, a másik felét meg visszaragasz­tottam az alsó hajára. – Így ni, készen volt a babakocsi, csak cérna kell bele húzónak – biztattam magamat. A többi aztán gyorsan ment. Egy gerezd diót be kell pólyázni, egy szem borsót ráerősíteni, annak orrot, szemet, szájat festeni, szép főkötőcskét illeszteni rá színes papírból, s olyan baba nevet ki a kocsiból, hogy öröm nézni. Megérdemli, hogy diribdarab selyemből függönyt is szerkesszen az ember a kocsijára. Nem telt bele félóra, már odahúztam az asztalon a babakocsit Böske húgom elé. – Itt a királykisasszony baba. Anya, ugye nem felejtetted el, hogy milyen babát szeretnék karácsonyra? Olyan igazi 3 kilós babát.

– Igen, tudom. Majd megírjuk a kis Jézusnak a levélben. Böske kerekre…

– Böske kerekre nyitotta a csillagszemét. – Milyen királykisasszony ez?

– Nem! Micsoda királykisasszony ez? Meglepődve kérdezd, mint aki nem tudja, mi az, amit lát.

Micsoda királykisasszony ez? – Hát dióbél királykisasszony. – Úgy már igen – nyugodott meg a babák királynéja. Ez csakugyan olyan baba, amilyen még senkinek se volt, de mindenkinek lehet.

– Ügyes vagy! Jól van, hozd a könyvet, most én olvasok Nektek.

Az én nagylányom csakugyan olyan lányka, amilyen még senkinek se volt, és senki másnak nem lehet!

a


2 hozzászólás ehhez “Mesemondás”

  • Marika írta:

    Ezt mind fejből kell tudnia? De hisz’ csak most született!

  • tejbenbajban írta:

    Igen… és megint csak igen. 🙂 De hát ha már Maja is nagy lány úgy két éve, akkor Julcsi? 🙂

Hozzászólás írása