Ülök a nappaliban, Ágival az ölemben. Palkó jön felém, mosolyog, az orra tövében megjelennek a gribedlik, amiket úgy, de úgy szeretek.

– Anya, Ági hogy szült?

Hú, ez valami komoly beszélgetés lesz, micsoda váratlan kérdés!

– Úgy érted, hogyan született?

Bólogat a gribedlijeivel.

– Ugyanúgy, ahogy Te, vagy Marci és Julcsi.

– Bent voltunk a pocakodban, de hogy jöttünk ki?

– Egy csodás csatornán, alagúton keresztül – mondom neki sokat sejtetően.

– Jó-jó, de hol?

Hűha! Korai még, de nem kertelek, hogy egész pontosan hol van az alagút kijárata.

– Ja, tényleg, emlékszem rá! – csillan fel a szeme.

– Tényleg?!?! – csillan fel az enyém is.

– Igen!

– És milyen volt megszületni?

– Jó! – mondja ezt úgy, mintha valami édes-kedves élményre emlékezne vissza, szemeivel a távolba néz, mintha visszavágyná ezt az utat.

– Mit láttál, amikor kifelé bújtál?

Hm, a válasza következik az alagút kijáratának körülírásából, a kedves olvasó logikájára, fantáziájára bízom.

– És mit hallottál?

– Hogy a rossz emberek arról beszélnek, hogy megverik a jót.

Aztán gondolkodik, várom a folytatást, de folytatás nincs, mert ezt mondja.

– Jó volt bent.

– Igen? Bent volt jobb, vagy kint, amikor már megszülettél?

Őszintén? Féltem a választól.

– Bent. Ott nagyon jó volt. Volt egy biciklim.

– Aha! Azt szoktam érezni! Akkor nagy rúgásokat éreztem.

– Igen, és aztán jól megnőttem, és olyan ügyes lettem, hogy gyorsan le tudtam futni a dombon.

Ezen a ponton elnevettem magamat, Palkó meg kiesett a képzelgésből/emlékezésből, és sajnos abbamaradt a beszélgetés. Igyekszem folytatni.

a


2 hozzászólás ehhez “Szürreális beszélgetés”

  • Éva írta:

    Gergő azt meséli, hogy a pocakomban egy teherautóra rakott homokot és odalökte Tominak. Igen, mindezt ott benn, miközben nem ikrek.
    Tomi meg azt mondja, hogy már a pocakomban is kirakózott. Állítólag :).

  • tejbenbajban írta:

    😀 Érdemes, jópofa és szórakoztató velük erről beszélgetni. 😀

Hozzászólás írása