Az elsősök ma az f betűt tanulták, Julcsival olvassuk az ezzel a betűvel kezdődő, vagy ezt a betűt tartalmazó szavakat.

– …fi-ó-ka, fel-e-mel, fan-tá-zi-a, ref-rén….

– Várj csak, tudod, mi az a fantázia?

– Nem.

– Az képzelet. Például a fantáziádban élnek tündérek, elképzeled, milyenek, mit csinálnak.

– Anya, de a tündérek léteznek! …Nem?!

Nagyon gyorsan kapcsolok:

– Ja, igen, persze, persze.

– Ma is láttam egyet.

– Hol?

– Az iskolában, amikor mentünk fel tesire.

– És milyen volt? – adom át magam Julcsi fantáziájának hullámának.

– Hááát, kicsit kékes volt a bojtja.

– A mije?

– A bojtja. Annak a közepén ül, úgy utazik.

– És hova ment?

– Tündérlakból vásárolni.

– Hol tud vásárolni?

– Hát a fenyőfán!

– És mit vesz ott?

– Csokit. Nórika azt mondta, hogy azt szeretik.

– Igen?

– Igen. Van egy könyve, és abban azt írták, hogy egy fiútündér csokit evett.

– Értem. És mivel fizet a fenyőn a tündér a csokijáért?

– Levéllel.

– Ja, persze.

Több kérdésem nem volt. Ő olvasott tovább, én meg arra gondoltam, hogy idén még ha akarnám, se hinné el, hogy nem az angyalok hozzák a karácsonyfát.

a


Hozzászólás írása