Már lassan három hetes, 50 centi és 2,5 kiló. Sötétbarna, sűrű hajjal született, éppúgy, mint Julcsi. Anna – ahogy becézzük – örömöt hozott a családba, mint minden újszülött. Ott van köztünk vacsora közben, az esti pusziosztásnál kézben várja a neki járót, napközben pedig csak nézi, nézi a gyerekeket, élvezi a társaságot. Ha anyukája nélkül marad, tágra nyílt szemekkel várja haza.

Anna sajnos most beteg. Nem szereti a gyógyító szirupot bevenni, először meg kell nyugtatni, aztán lehet próbálkozni újra a beadásával. Sokat alszik, így ma egész nap pizsamában és hálózsákban van. Reméljük, hamar meggyógyul.

Julcsi, ahogy megjön az iskolából, gyors kabát- és cipőledobás után rögtön kézbe veszi kislányát. Most már nem sír este, ha arra gondol, hogy a délelőtti iskolai órák erejéig egyedül hagyja Annát. Elmagyaráztam neki, hogy én ugyanúgy itt vagyok vele és vigyázok rá, mint ő; amikor nekem akad más dolgom, én sem kesergek azon, mi lesz velük, amíg én nem leszek itthon – ahogy én megbízom Apácskában vagy valamelyik Mamában, ő is megbízhat bennem.

Nagy hatást tud kiváltani egy újszülött méretű játékbaba. Könnyedén kelti egy valódi kisember illúzióját, és rögtön kiváltja a gondoskodás ösztönét, amint kézbe kerül. Nemcsak megfogjuk, hanem az alkarunkra fektetjük, tartjuk a fejét és mosolygunk rá. Szép lassan, gondosan fektetjük az ágyába. Mindig fejben tartjuk (legalábbis mi nők, Julcsi és én), hogy épp hol fekszik, pisszegünk, ha alszik. A közös étkezéseknél természetesen ő is ott van családtagként. Öltöztetéskor óvatosan húzzuk a body-t a fejére, vigyázunk, ne húzzuk a haját a sapka megkötésekor. Komolyan meg szoktuk beszélni, mikor szoptatta Julcsi utoljára és hogy nem kell-e még pelenkát cserélnie. Mélyebb beleéléssel könnyen kapjuk azon magunkat, hogy gügyögünk neki, beszélünk hozzá.

Amikor megérkezett hozzánk, gondolkodtunk, milyen ruhát adunk rá. Lehoztuk a padlásról Ágiról félrerakott rugdalózókat és kombidresszeket. Próbálás után mondtam Apácskának, hogy a legkisebb ruháink is nagyok rá, venni kell neki.

– Úgyis gyorsan bele fog nőni! – vágta volna rá Apácska, ha el nem neveti magát, mert észbe kapott, hogy ez ezzel a csodás játék-csecsemőbabával nem fog megtörténni.

Ő a mi legkisebbünk jelenleg, az ötödik gyerekünk. Vagy első unokánk?

a


Hozzászólás írása