Lehet, hogy gyerekes, meg ciki, de én úúúúgy szeretem a szülinapomat!

Először is, akármilyen hideg is lehet, meg előtte egy héttel hó is hullhat, az biztos, hogy április 14-re a hátsó udvar tele van sárga pitypangokkal! Minden üdezöld, a fák virágoznak. De a sárgálló pitypangok a mindenem!

Már reggel az Alma együttestől idézve éneklem, hogy ma van a szülinapom-pom-pom-pomporompom-pom! Ha az örömömet megosztom a családdal, ők is jókedvűek lesznek. Nem érzek benne önzőséget vagy nagyképűséget. Annyi figyelem, amennyit ezen a napon kapok ezáltal, talán jár.

Lehet egy hétköznap, a szokásos napi rutinnal, egész nap vidám vagyok. A tudat, hogy ezen a napon kicsit középpontban vagyok, feldob. Ezt nem is értem magamban, mert amúgy nem szeretek középpontban lenni. Nem szeretem, ha rám szegeződnek a tekintetek, rám figyel mindenki. Pedig naponta ez történik velem (újra) nem is olyan sokára.

Ezen a napon úgy érzem, hogy nekem mindent szabad. Megsértődni és megsérteni szabályokat. Lazulni, lustulni. Nem csinálni semmit. A poén az, hogy se nem sértődök meg, se nem sértek meg szabályokat, se nem lustulok. Hacsak az nem szabálysértés, hogy megiszogattam a délelőtti főzés közben 2 deci borocskát. És hiába koszos a konyha köve, nem mostam fel. No és áttoltam Marci versenyfeladatlapját holnapra, pedig már annyira nagyon nem érne rá. Ami meg a lustulást illeti, az sem volt: mostam kétszer, kétfogásos ebéd készült nagy adag kakaóscsiga elé, postán is jártam, ügyintéztem telefonon és neten, végül kitakarítottam a nappalit. Ezt sem értem… Máskor, ha megfeszülök, sem bírok ennyi mindent besűríteni a napba. Ráadásul még a kávémat is nyugodtan a gyerekek körében ittam meg, délután iskolai rendezvényen is voltam. Tanulnom kellene ebből, hogy ne tervezzek görcsösen sokat egy napra, és ha egy-egy dologgal több sikerül, sokkal elégedettebb leszek.

Annak külön örülök, ha hétköznapra esik a szülinapom. Nagyon jó, sőt, életmentő ünnepnappá varázsolni egy sima hétköznapot, ráadásul egy hétfőt! Más talpas poharakból inni a pezsgőt, vagy még a vizet is, meg a vitrinből elővett ünnepi tányérról enni akár a megmaradt rakott krumplit is. Ha meg meglepiként a kedvenc színű terítőmet teszik fel, az végképp jelessé teszi az estét.

No és ha mindezt tetézik a szoros ölelések köszöntés közben, meg a rajz, amin Palkó életében először rajzolt zöldellő lombú fát, meg a tény, hogy Apácska a meglepik meglepijével készült, mint kiderült, hetek óta, és Julcsi kis képeslapja, amin egy kis előzetes anyák napi vallomást kapok, miszerint én vagyok a világ legjobb anyukája, aztán kis Ági tudatlan mozdulata, ahogy nyújtja a tulipánt, azt sem tudja, miért, csak úgy utánozva a nagyokat, és Marci könnycseppjei, miközben bocsánatot kér, hogy ő nem rajzolt nekem semmit. Szóval ha ezekkel tetézik még az alapörömömet, akkor csordul az örömkönny… És még nem is említettem anyukámtól kapott hőn áhított ajándékot, meg anyósom kedves szavait a levelében és a sok-sok más köszöntést sem különböző csatornákon.

A megható pillanatok nincsenek meg vicces beszólások, történések nélkül. Például Palkó, miközben rajzolta az ajándékomat, többször hívott: ‘Anya, tudsz rókát rajzolni?’ Rajzoltam neki. ‘Anya, tudsz mókust rajzolni?’ Azt is berajzoltam az előkészített faodúba. ‘Anya, tudsz madarat rajzolni?’ A tojásokra kellett ráültetni. Pár perc múlva hozta oda  nekem, adta át a jókívánsággal a közös rajzunkat.

Marcinak, miután bocsánatot kért, hogy ő nem rajzolt és nem készült semmivel, mégis eszébe jutott hirtelen valami. Két csillagot kapok, így már lassan meglesz a három angyalom!

Ami meg a gyarapodó éveimet, ráncaimat és ősz hajszálaimat illeti… Nem bánom. A jelenlegi álláspontom az, hogy nem fogok ránctalanító krémeket kenni az arcomra, se nem festetem a hajamat. Próbálok minderre büszke lenni. Talán az éveim száma nemcsak egy szám, hanem tudás, tapasztalat, élmények sora.

 

 

 

 

 

a


2 hozzászólás ehhez “Ma van a szülinapom-pom-pom-pomporompom-pom!!!”

Hozzászólás írása