Évekkel ezelőtt, még kétgyerekes családként sikerült összehangolni úgy a délutáni alvást, hogy jutott napközben is nekem magánidő, amikor azt csinálhattam, amihez kedvem volt, vagy azt, amihez éppen nem, de legalább nem zavart senki. Ma ez újra megadatni látszott. Marci táborból jött haza, ő már elaludt, s biztos voltam benne, hogy estig nem is ébred fel. Tegnap későn értünk haza Marci tábori bemutatójáról, és ehhez képest reggel korán kelt mindenki, így amikor már Ágit is altattam, mert még az ebédje megevése előtt elálmosodott, elkezdtem tervezgetni. Aludjak én is majd? Vagy végre fellapozom az öt napja vásárolt Nők Lapját? Vagy lábat is áztathatok és pedikűrözhetek. De ha a gondolataimmal magamban csak kádat sikálok, az is jó lesz. Teljesen fellelkesültem, sürgetve ültünk le ebédelni.

Akkor, mivel a még ébren levő Julcsi és Palkó is fáradt volt, az is baj volt, ha az egyik ránézett a másikra, a másik már hasba csípéssel válaszolt. Ha az egyik csámcsogott, vagyis úgy érezte a másik, hogy az egyik csámcsog, a másik ledisznózta. Ha meglegyintette a függönyt  szél, az idegesítette őket. Csitítgatás közben még inkább úgy éreztem, hogy meg fogom érdemelni ezt az 1-2 óra magánidőt, ahogy nekik is jól fog esni a napközbeni alvás.

Ekkor történt, hogy az egyik csipkelődés olyannyira jól sikerült, hogy Palkó éles üvöltésben tört ki, és már hallottam is Áginak a nyöszörgését. Hiába nyomtam el egy gyors fohászt, forduljon a másik oldalára és aludjon tovább, ezennel ez nem segített. Éberen totyogott ki a szobából.

Az összes tervem, álmom összeomlott, ha robbanni tudnék, robbantam volna, ha megtehetném, hogy világgá megyek, már messze járnék. Ehelyett pár kanállal lerövidíttettem velük az ebédet, és a veszekedőket ágyukba parancsoltam. Magánidő helyett egy órán át csak egy gyerekem volt, lassan sikerült átállnom a B tervre, Ági-etetés, könyvnézegetés, kádsikálás és mosogatás mondókázás közben.

…gyerek végez.

a


Hozzászólás írása