Most, hogy a két kicsi van itthon csupán, sok új inger ér. Leginkább Palkó kapcsán. Sokkal több dolog érdekli, mint ami a nagycsaládos létben kiderült róla. Sasok és szárnyuk fesztávolsága, a dínók kihalása, a kihúzkodott gazok eltüzelése. Mindennek örül, nagyon. Egy lufinak, egy polifoam-nak, annak, hogy Ági felébredt a délutáni alvásból. Kitárja karját és hívja, hogy ki fut az én kis házacskámba? Ági odafut és Palkó úgy szorítja Ágit, mint anya a gyermekét.

Az ingerek elérik a lelkemet, megsimogatják, megmelengetik és leülnek egymás után sorba, hogy majd felpattanjanak szükség esetén emlékeztetőül a nyüzsgős napokon.

Kérdések is fogalmazódnak meg bennem. Milyen lenne Palkó, ha ő lenne a legnagyobb gyerek a családban? Milyen lenne, ha a nagyok piszkálódásai kimaradnának az életéből? Hogy fejlődne, ha azt az energiát, amit a figyelemfelkeltésre fordít, kizárólag magára használhatná? A kérdéseire, a kíváncsisága kielégítésére. És ha a szabadidőnket nem három, hanem csak egy tesóval kéne megosztani? Mennyi idő után jönne el a testvérei utáni hiányérzet? Mit érez most legbelül, hogy többet beszélhet és kérdezhet?

Rengeteg kérdés, s mind megválaszolatlan marad. Ezek is sorba leülnek türelmetlenül, tehetetlenül. S talán kerülnek melléjük társak majd ugyanilyen különleges időszakok során.



Hozzászólás írása