2015. november archívum

Tegnap felkerült az adventi naptárunk a konyhai boltívre: minden napra egy szaloncukorba bújtatott finomi, vagyis édesség, nasi van, amiért érdemes reggel gyorsabban kipattanni az ágyból. Csak akkor bontható ki a kis csomag, ha már mindenki felöltözve ott van. Előre megegyezünk, ki keresi ki az aznapit, ki veszi le, ki bontja ki és ki osztja meg a csokit, nápolyit, cukrot – mert általában egy darab van belőle, és negyedelni kell. Megenni reggeli után szabad.
A finomságért cserébe jótettet kértek az angyalok a levelükben. Minden nap kiválasztunk valakit, akire különösen figyelünk aznap, akinek segítünk, akire ráhangolódunk, akivel kedvesek vagyunk. Egy ilyen jótettet mindegyikünk minden este lerajzol: egy írólapot 6 részre osztunk, mindenki a saját rubrikájába örökíti meg az aznapi kiemelt cselekedetet. A rajzot a levett szaloncukor helyére csiptetjük.
A mai rajzolás közben a gyerekeknek nehéz volt találni rajzolni valót. Beszéltünk arról, hogy holnap sokkal jobban figyeljenek oda az angyalok kérésére. Palkó mondta is felcsillanó szemekkel:
– Anya, eldöntöttem, hogy holnap nem fogok szekálni egy pajtásomat se.
– Mert szoktad őket piszkálni? – vontam kérdőre.
– Neeem – tisztázni akarta magát, vagyis azt gondoltam. Aztán hozzátette:
– Neem, csak bántani.

Jó kis rajzok születnek. Vicces és örömteli lesz majd karácsonykor, vagy majd évek múltán visszanézni őket.

 

Reggel hat órakor nyílik a gyerekszoba ajtaja. Ági megtorpan az ajtóban, ahogy meglát, leszegi fejét, hóna alá szorítja babáját, kezét a szája előtt tördeli, s alig hallhatóan azt közli motyogva:
– Anya, én azért nem szeretlek téged, mert amikor széromboltam a sínpályát, kinevettél engem.

 

Marci autót szerelt az apjával. Egy óra elteltével jött be, s szinte egy levegővel mondta:
– Képzeld, anya, megszereltük az autót! Jó a duda, valami érintkezési probléma volt, lejjebb kellett nyomni és kész, működik! Volt valami villanás és kész. A lámpa sem fogja kiszúrni a szembejövők szemét, mert apa beállította. Ja, és képzeld, apa megmutatta az új fúróját! Úúúúú, képzeld, mutatja, hogy az aksi mennyire van feltöltve, jelzi mikor kell tölteni, és kiírja, hogy ha elromlik, az aksi hibája-e.
Stb.stb.stb.

Amikor a nagyok még kisebbek voltak, a kicsik meg még csak sejt méretűek, szinte mindig készítettem nekik adventi naptárt. Advent első vasárnapján meglepetten ébredtünk, jé, az angyalkák hoztak csomagokat, s mindegyik rejt valamit, s ha naponta bontunk egyet, karácsonyig elfogynak.
Ez a naptár az évek során egyre egyszerűbbé vált. Az utóbbi években mi magunk együtt tettünk a boltív fölé papírból kivágott gyertyákat, s minden reggel a gyerekek gyújthatták meg a lángot a következő gyertyán. Szentestéig egyre több gyertya “világította” az ebédlőnket.
Idén elgondolkodtam, hogy a két kicsi az angyalok hozta adventi naptár napi izgalmában nem is részesült még életükben. Úgy döntöttem, idén újra készítek adventi naptárt. Íme. Míg vágtam, ragasztottam, kötöztem, töltöttem, felcsíptettem, addig filmet néztem és zenét hallgattam. Feltöltő élmény volt így alkotni, titkot előkészíteni. Hajnalban végeztem, mikor Apácska már kelt és készült a munkába. Még ő is megdicsérte, nagyon örült, hogy újra alkottam, hogy örömöt szereztem ezáltal magamnak, s majd reggelente mindenkinek. Elégedetten feküdtem le.
Mondanom sem kell, hogy a gyerekek ma megelőztek az ébredésben. Hallottam már a jövés-menésüket a gyerekszobából. Épp nyújtóztam már, hogy a következő mozdulattal felkelek én is, amikor hallom, hogy a meztelen talpacskák az ebédlőben csattannak, majd Ági felkiált:
– Nézd, mik vannak ott! Kolbászok!!!
Megsemmisülten azon gondolkodtam, nevessek vagy sírjak-e. Az biztos, hogy Ági valóban apja lánya: ha hús van az asztalon, gond nem lehet.