Csak ült leroskadva a szőnyegre és sírt, sírt és sírt. Mert szomorú volt, kilátástalan, kiút és megoldás nélkül. És akkor jött a másféléves, elkezdett szipogni ő is, megsimogatta a kezét, majd széttárta a karját és megölelte. Ettől még inkább csak sírt, sírt és sírt. De azok már a meghatottság és öröm könnyei is voltak. Felderengett a fény az alagút végén…

 

 

Ma visszavonhatatlanul, végérvényesen kijelenthetem, hogy takarítani igenis hasznos és értelmes ténykedés. Még a gyerekszobában is. Vagy kiváltképp ott. Ugyanis mindamellett, hogy végtelenül pihentető és rendkívül izgalmas, közben még ré nem látott, elfeledett, már nem is hiányzó, beletörődve nélkülözött tárgyakra is rábukkanhatunk. Úgy, mint fogszabályzó, távirányító, fél pár papucs stb.

 

 

Marci már nem mondja, hogy izé. Hosszú idő, legalább egy év kemény, következetes munka gyümölcse, folyamatos rászólás és figyelmeztetés eredménye. Most így beszél:
– Anya, amikor a múltkor hogyismondjába mentünk, magunkkal vittük Apa hogyismondjáját is, nem?
Nagy levegő, legalább tízig számolás, újabb éves munka indul…

 

 

Két adag zserbó sütésének álltam neki délután. Elkezdhettem volna, míg a kicsik aludtak, de valahogy vonzott a vízszintes póz engem is, közben Julcsival beszélgettem. No persze az aranyóra, amíg magamban sütögethettem volna, elmúlt, amikor …is Palkó és Ági is felébredt. Nem baj, pihentem, képes leszek egyszerre többfelé figyelni -, gondoltam. Egy darabig jó kis hármast alkottak a nappaliban, békében játszottak. Első adag tészta kész. Julcsi maradt a nappaliban, a két kisebb átvonult a gyerekszobába, a béke és vidámság megmaradt. Lapok kinyújtva, 2 megtöltve. Julcsi csatlakozott a tesókhoz, jó a kedv. Első zserbó tepsiben. Talán sikerül a 2. is? Élesztőt felfuttattam, hallom, Julcsi trappol ki, látom, Ágival a kezében. Na, itt kezdődött a többfelé figyelés! Követte a lányokat Palkó is. Ági a lábaimnál jött-ment, vagy épp csak kapaszkodott belé, vagy hűtőmágnest pakolt a hűtőn. Palkó a pult maradék üres placcára no meg a gyúródeszka egy részére vágta le a foglalkoztató füzetét, és kérdezgette, itt meg ott mit kell csinálni meg hogyan. Julcsi kitalálta, hogy ott és akkor gyurmát akar főzetni velem. Szó se lehet róla! – mondom. De csak nem hagy békén. Na, jól van, itt a receptfüzet, gyúrom a tésztát, egyesével lapozd, én nézem, megkeressük a gyurmareceptet. Közben kistesók folytatták a ténykedéseiket, természetesen. Recept megvan, tészta összegyúrva. 4 gombócra osztom, instrukciókat adom a gyurmához. Addig elég jól ment, míg Ági el nem csúszott az elszóródott liszten, meg Julcsi a pihenő első zserbót meghintette sóval, meg Palkónak nem kellett lerajzolni egy legyet, hogy annak tényleg 6 lába van. Ági-nyugtatás után ezen a ponton átvettem a gyurmakészítést, és kitettem a szűrüket azzal együtt a teraszra. Na, ez a gyurma jó ötlet volt! Azóta békében gyúrják, a zserbó is kész!
Julcsi (7,5 éves) hirtelen oldalra rántva a fejét felnéz az égre és ijedten kiáltja: “Jaj, mi repült ott?” Aztán felismerve az addig beazonosíthatatlant, megnyugodva, teljesen biztosan magában, halálkomolyan, legyintve azt mondja: “Jah, egy tündér!”
Nyaralásról, utazásról beszélgetünk Marcival, útban Győrbe. Előttünk egy lakóautó halad. ” Tudod, Marci, Apával azt tervezzük, ha már nagyok lesztek, veszünk egy lakókocsit, és körbejárjuk vele kettesben Európát”. Marci: “Ú, ahhoz sok pénz kell! Meg mosogatógép!” Meg tudja ragadni a lényeget. Nem kell aggódnom a kötelező olvasmány tartalmának leírásán.
A közös étkezések nem múlnak el Palkó vicces benyögései nélkül. A tegnapi.
Ebéd közben, két kanál között egyszer csak felkiált:
– Most kezd nőni a hajam!
Azt hiszem, hogy sikerült a természetszeretetre nevelés, ha 1. Marci a fűben térdelve, alkarjára támaszkodva kb. 10 centi közelségből bűvöl valamit, majd a kérdésünkre, hogy mit csinál, azt mondja, “hát szöcskét simogatok”, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna, 2. ha Julcsi összeroskadva krokodilkönnyeket hullat, mert Marci összezúzott egy szép homokkövet a túraútvonalon, 3. ha miután a túra közben letelepedtünk egy pihenés erejéig a puha mohaszőnyegre, Marci megkérdezi, “a moha tényleg szereti-e, ha ráülünk”.
Feltételek.Marci egyik este azt mondta, hogy a melegszendvics a kedvence.
Ha sütőben készítem, és nem mikróban.
Ha megpirítom kicsit a tetejét.
Ha icipicit ropogósra szárad a kenyér.
És legeslegjobban akkor szereti, ha ezt a kicsit megpirult és finoman száraz melegszendvicset az ebédlőben esszük.
De csak akkor, ha minden ott vagyunk, mind a hatan.

 

Még hogy az utolsó pillanatra hagyok mindent! 11 éve ilyenkor már délelőtt megvettem a menyasszonyi cipőmet a délutáni esküvőmre!!!
Tipikus többedik gyerek. Ugyanazt kell csinálnia, amit a nagyoknak, ugyanúgy, mint a nagyok. Ha – féltve őt – tiltjuk, ordít, zeng az utcavég. Dehogy alszik ő délután, még a végén kimarad valami “nagyos” dologból. Viszont délután háromkor e…ljön a holtpont, ami általában nem pontszerű, így egy órán át sír a fáradtságtól, aztán 10 másodperc alatt elalszik az asztalra borulva. Bújik, mint a cica, hízeleg, ölel, puszil. Alattomosan piszkál, észrevétlenül, amit a nagyok először tűrnek, aztán kevésbé, aztán egy kis hasbaütés már a bosszú, mire Palkónk ordít, és persze, hogy első reakcióként őt védjük. Nasi, gyümölcs, mese, anyasimi, dicséret – jöhet minden mennyiségben! Ja és sok barátja van. Kettő közülük képzeletbeli: Beló (úgy gondoljuk, a heló-beló köszönésből, ami az ő értemezésében: hello, Beló!) és Zsoli. Választékosan beszél, az ovistársaitól így köszön el: Minden jót! A kérdésre, hogy ‘megmostad már a fogadat?’, nem aha vagy ja a válasz, hanem ‘igen, megmostam’. Szivacs az agya, például meggyőződésünk, hogy a Bartos Erika verseit az írónő Palkótól csórta el, hiszen az nem lehet, hogy 1-2 olvasás után darálja a sorokat egymás után. Szeret öltözködni, ragaszkodik a már kinőtt cipőihez, a padlásfeljáróból rendszeresen visszahozza a két számmal kisebb cipőket, de a jövő téli viselésre váró hótaposó ill. fürdőnadrág-kesztyű-napszemüveg szerelésben is megjelent 34 fokban. Újabban nagyon irigy. Ha a dolgához valamelyik tesó hozzáér, szirénázik. Semmilyen kölcsönadási egyezségre nem hajlandó. Nagyon de nagyon ügyes. Fára mászik, kétkerekűzik, nyújtón ide-oda fordul, profin rúg a fociba és a futását is szívesen mutogatnám. Mindenért lelkesedik, még ha azt mondjuk, hogy Van Gogh kiállításra megyünk, akkor is ‘juhéé, de jó’ kiáltással ugrik a magasba. És a tény róla: 4 éves. A gyertyafújáskor tuti azt kívánta, hogy bárcsak már nagy lenne, mint Marci.
“Arányok. Hiszen ez lehet az oka!” – villant be porszívózás közben neki. Ahogy zúgott a gép, megtalálta a magyarázatot. Az utóbbi napok kitűnő példa rá. Persze, hogy nem mindegy, hogy a torta tésztájába a 30 deka liszthez fél vagy 2 deci olajat tesz. Az sem, hogy 1 éjjel alszik 7 órát vagy 7 éjjel alatt hétszer 1 órát. Hogy a győrkőcfesztiválon 1 játékra vár 25 gyerek, vagy 25 játék közül mazsolá…zgathat szabadon 1 gyerek. És az is jobb, ha a gázszámla havonta 5000 és nem naponta. Mert amikor ma bement a konyhába a másodikért, és arra ért vissza, hogy ő meg őszintén mérgesen összeráncolt szemöldökkel, majdnem asztalra csapva rendre inti és kiosztja őket, nagyon meglepődött. De persze senkinek, így a hosszú hétvégéről hazaérve türelemmel, erővel feltöltődve hazaért nagyinak sem mindegy, hogy 5 felnőtt 1 gyerek, vagy 2 felnőtt 4 gyerek. Ez utóbbi az egymással való kapcsolatok és különböző életkorok, érdeklődési körök miatt ráadásul hatványozódik. Tehát 2 felnőtt 4-szer x gyerek. És még az jutott eszébe a virágos szőnyeg porszívózására áttérve, hogy a jót könnyen és gyorsan meg lehet szokni. Akár egy óra alatt is, amikor senki nem zavarja és úgy takaríthat. Vagy a hosszú hétvége alatt, amikor a figyelmet és erőt sokadannyi kell megosztani. És pont ezért fél a nyaralástól, ami igaz, hogy csak négy nap, de négy kerek napig az egész családnak csak annyit kell tennie ahhoz, hogy jóllakjon, hogy megjegyezze, hányas számú asztalhoz is kell letennie a fenekét. Na meg hogy kakaó vagy tejeskávé. Vegyes savanyúság vagy csemege uborka. Rántottával vagy mézzel.
Palkó éhes volt. Észrevette, hogy Julcsi valamit rágcsál. Nasi reményében megkérdezte, mi az amit eszik. Nem válaszolt. Palkó türelmesen kérdez újra. “Julcsi mit eszel?” Nincs válasz. Kitartóan harmadszorra is. Julcsi nem válaszol. Palkó türelmét elvesztve, sírni kezd: “Juulcsiii, mit eszeeel?” Ő meg hangosan, artikulálva: “Várjááál, mindjárt megmondom, csak hadd nyeljem le!!!!” Azt hiszem, ezzel jól tudom jellemezni a  két nagy és Palkó kapcsolatát. A piszkálódás visszafelé is megy ám!

 

16.30 Zsupsz, a picivel az ölemben végre leülök a déli kávém mellé. Hátam mögött mosatlan fazék, reggelimorzsás pult, ecettel nyakonöntött zuhanykabin várva türelmesen a lemart vízkő lemosását, egy-egy adag sötét, kék, rózsaszín leszedett, összehajtandó tiszta ruha a szőnyegen, roszogó homok a kövön, félredobott telefon a varrógép alatt, megválaszolandó kérdés a gépen ‘biztosan lomtárba helyezi a …kiválasztott dokumentumot?’ Minden félbehagyva, mert bepisilt, mert összevesztek, mert beütötte, mert elvette, mert nem találja, mert fáj a torka, mert sírva ébredt, mert nézzem meg, mert mikor csinálom meg, mert üljek be a fodrászatába, mert hol az apa, mert nincs zsepi… De most itt a finom kávé a reggel tőlük elcsent szelet kaláccsal, elhelyezkedtem, közöttük béke, ölemben a meguzsonázott pici. Egy korty… Ó, ne! Nem tettem bele cukrot! Ezt is félbehagytam… Mindegy, csakazértis kerek lesz a világ a következő 8 percben!”
“Marci, szóltam már ezerszer! Menj zuhanyozni! Ne akasszál már ki!” Nyugodt, átgondolt reakció: “Bocs, anya, kiakasztalak.”  Ááá, nem kamaszodik…
Palkó előre görnyedve a szájához kap. “Hányingered van???” Kiegyenesedik, ráncolja a szemöldökét, gondolkozik: “Öt.”
Apácska nőnapon is sietett haza, inkább elérte a korábbi vonatot, minthogy virágboltot keresgélt volna. Az ajándék a rendelt pizza volt a lányoknak (is), hogy levegye Anyácska  válláról a vacsorakészítés terhét. Vacsora után Anyácska elvonult Picilányt altatni, mire a konyhába visszaért, mosott edényeket, tiszta letörölt munkalapot, összesöpört padlót látott, – no és egy fáradt Apácskát, aki a székre roskadva így sóhajtott: “A virággal jobban jártam volna…”