‘Apácska’ kategória archívuma

 

Marci autót szerelt az apjával. Egy óra elteltével jött be, s szinte egy levegővel mondta:
– Képzeld, anya, megszereltük az autót! Jó a duda, valami érintkezési probléma volt, lejjebb kellett nyomni és kész, működik! Volt valami villanás és kész. A lámpa sem fogja kiszúrni a szembejövők szemét, mert apa beállította. Ja, és képzeld, apa megmutatta az új fúróját! Úúúúú, képzeld, mutatja, hogy az aksi mennyire van feltöltve, jelzi mikor kell tölteni, és kiírja, hogy ha elromlik, az aksi hibája-e.
Stb.stb.stb.

A kétéves, ha telefonál, fülel. Élvezi, hogy a kis készülékből jön ki a hang, az a hang, amit annyira jól ismer. Hallgatja, és maga elé képzeli a tulajdonosát. A mamát, apát, anyát. A kétéves, ha telefonál, fülel, hallja a kérdéseket: “Hogy vagy, Ági? Jól vagy?” A kétéves ilyenkor bólogat. “Játszol? Mit játszol?” A kétéves ilyenkor mutogat. Mutat a babára, amit épp az imént altatott el, mutat a toronyra, amit éppen épít. “Aludtál délután?” A kétéves rázza a fejét. Legalábbis a mi kétévesünk.

Ági két éves és szokott telefonálni. Szokta követelni a készüléket, ha valaki hív minket. Így volt azon a szombat reggelen is, amikor Apácska dolgozott és hazatelefonált. Épp azután történt, amikor nagy gonddal kiválasztottuk az aznapi virágos szoknyácskát, hozzá a fehér, tündéres harisnyát, sőt Ági már bele is bújt és nagy vigyorral, büszkén, csinosan kérte el a telefont. Volt bólogatás, mutogatás, közben végig fülig mosoly. Kihallatszott a telefonból, hogy Apácska már letenné, mert dolga van, így visszakértem Ágitól a telefont. “Szijá ápá!” – búcsúzott el apjától, s rögtön szomorú képet vágott, a mosolya eltűnt és azt mondta: “Nem mondta ápá, hod cép vadok…”

Szóval a kétéves, ha telefonál, azt gondolja, látja őt az, akivel beszél. Bókot vár, főleg az apjától, főleg, ha már megszokta azt.

 

A férjemnek és nekem a nagy dátumunk szeptember 17. Húsz évvel ezelőtt ezen a napon ismerkedtünk meg a kajárpéci diszkó teraszán. Szoktuk ünnepelni éttermi vacsorával, házi tortával, pozitív terhességi teszttel – Marcié volt még 11 éve. Ma a két kicsivel válogattunk a helyi bolt sütikínálatából, és megvettük az ünnepi Fantát is. Otthon a nagyoknak is megemlítettem az évfordulót, no ők nekiálltak titkon szervezkedni, csukott ajtó mögött. Amikor benyitottam, Palkó rajzolt valamit, a két nagy meg a fotelba tömörült, Marci ölében a gitárral.

Ilyenkor mindig van bennem egy kis izgalom, vajon Peti nem felejtette-e el, mert az azért nem esne jól. Így, amikor hazajött, figyeltem, hogyan viselkedik. Vidám volt, a megszokott fáradtságnak nyoma sem volt. Akkor lettem biztos benne, hogy gondolt a közös napunkra, amikor tetten értem, hogy összegyűrte a virágboltos csomagolópapírját és kukába dobta. Majd vacsorára terítés közben egyszer csak derékon ragadott és átadta a gyönyörű szál rózsát.

Vacsora közben volt egy kis szemezés, amikor Ági tündibündi megszólalásaikor összenéztünk, vagy a poénkodó Julcsin mosolyogtunk. Ez lett a 20 év alatt belőlünk, család, jó nagy, soha nem gondoltuk volna, legalábbis a kajári diszkóban még biztosan nem.

Ahogy végeztünk a vacsorával, rögtön hoztam is a várva várt sütiket. El is felejtettem már a gyerekek nagy készülődését, amikor megjelentek a gitárral. Pár egyeztető sutyorgás után rázendítettek az ünnepi dalra. Mivel Marcinak tegnap volt élete első gitárórája, ez az ének nem lehetett más, csak a Süss fel, nap! Volt egy instrumentális bevezető, aztán a dal. Itt aztán nem volt vége, kezdték újra, másodszor:

Süss fel, nap! Fényes nap! A szüleink 20 éve találkoztak!

Leesett az állunk! Marci átírta, rímel, szótagszámra is kijön! És egyáltalán! Hogy ez a fajta ajándék eszükbe jutott! Mondanom sem kell, patakokban folytak a könnyeim. De ezek most örömkönnyek voltak.

Hát például így lehet egy hétköznapot ünnepnappá varázsolni.

 

 

Apácska hosszúhétvégézett. Nem wellness-szállodában, hanem dolgozni ment Komáromba, és hogy az egész napos munka után ne fárasszák magukat utazással, és ne kelljen pár óra alvással hajnali fél ötkor megint útra kelniük, inkább elfogadták a munkaadó ajánlatát, és ott aludtak.

Szombaton reggel elmondtam a gyerekeknek a hétvégi programot, benne ezzel a kellemetlen hírrel. Többször megkérdezték estig, aztán másnap is, hogy apa mikor jön haza. Vasárnap este már többször adtam nekik puszit, visszaküldtem a szobájukba őket, a végén már fogyatkozó türelemmel. Ágival végre bebújtunk az ágyba, amikor egyszer csak megint hallom, hogy nyitódik a gyerekszoba ajtaja. Marci jelent meg a szobánkban:

– Anya, ha megjön apa, mondd neki, hogy jöjjön be, mert meg akarom ölelgetni. Azért két nap sok idő ám.

Éppen olvadozni kezdtem, amikor hozzátette:

– Ha izgi meg elfoglalom magam, akkor nem hiányzik senki annyira, de…..

Kikerekedhettek a szemeim, hogy na akkor ez azt jelenti, hogy velem unalmas volt a hétvége, mert itt mintha észbe kapott volna, félbehagyta a mondatot, és elhagyta a szobát.

 

 

Beszélgetés pocaklakós barátnőnk és Apácska között:

– De jó nektek! Nemsokára kisbabátok születik!

– Ó, szeretnél egy ötödiket?

– Simán, bármikor jöhetne! Csak lenne elég hely hozzá a házban.

Se egy szeretlek, se egy gyémántgyűrű vagy egy csokor virág nem lehetett volna ennél szebb bók!