‘Egyéb’ kategória archívuma

Szép volt a karácsony, boldog a szívünk, vidámak az együttléteink. Nagyon sokat nevettünk. Nagy poénokon, mókás emlékeken, vicces helyzeteken. Volt, hogy csak összenéztünk, megmozdultunk, adtunk egy hangot. A másik folytatta mozdulatainkat, folytatta a hangsort, a mondatot.
Egy apró örömforrás a sok közül: az angyalok hoztak egy társasjátékot, ami inkább iskolásoknak való. Azonban Ági (3,5) is meglelte örömét benne, és együtt játszott velünk. A felcsapott kártya alapján szavakat kellett mondani azokkal a betűkkel kezdve. Pl. a kártyán ez áll: NI. Egy ketyegő, sürgető bombát egymás kezébe adva, körbehaladva mondtuk: nikkel, nini, Niki, Nicaragua, nincs, Nintendo stb. Ha Ági is játszott, a DE szókezdettel így nézett ki egy kör: dereng, Dezső, december, dedó, autó (Ági), derű, deres, deka, Debrecen, karácsonyfa (Ági) stb. Mindezt örömmel, beleéléssel, izgalommal. heart hangulatjel
Nagyon hálás vagyok, hogy a legkisebbünk ilyen rugalmas, okos, szerető része a családunknak, megkönnyíti a játékos estéinket úgy, hogy megtalálja a helyét a nagyok játékában is.

Valahol olvastam:
– Milyen lesz a karácsonyfátok idén?
[Már maga a kérdés is… Miért lenne idén más? Miért kérdés ez? Miért olyan fontos kérdés ez?]
– Fehér fa piros díszekkel, arany csúccsal.
[Hogy még a fa se zöld? Fehér? Csupa piros dísszel? Ettől lesz szép a karácsony?]

Annyira vágyom a rég fontosnak tartott dolgokra!

Amikor a fa zöld volt és illatos, és Szilveszterkor már hullatta tüskéit. Tele volt mindenféle színű gömbdíszekkel, akár megcsorbulttal is. Mellettük kanyargott el a színes papírcsíkokból készített girland. Amit akkor még nem is annak hívtunk. Igazi gyertyákból csöpögött a viasz az ajándék szánkóra, a betlehemre. Kint hideg volt, éjféli misére melegen fel kellett öltözni. De a szobában meleg volt a kályhától, a szívünkben az együttléttől.
Ezt a fajta karácsony-élményt szeretném továbbadni Marcinak, Julcsinak, Palkónak, Ágicának.

A Fény ma születik! Áldott legyen mindannyiójuk, mindannyiótok Szentestéje!

Amikor a nagyok még kisebbek voltak, a kicsik meg még csak sejt méretűek, szinte mindig készítettem nekik adventi naptárt. Advent első vasárnapján meglepetten ébredtünk, jé, az angyalkák hoztak csomagokat, s mindegyik rejt valamit, s ha naponta bontunk egyet, karácsonyig elfogynak.
Ez a naptár az évek során egyre egyszerűbbé vált. Az utóbbi években mi magunk együtt tettünk a boltív fölé papírból kivágott gyertyákat, s minden reggel a gyerekek gyújthatták meg a lángot a következő gyertyán. Szentestéig egyre több gyertya “világította” az ebédlőnket.
Idén elgondolkodtam, hogy a két kicsi az angyalok hozta adventi naptár napi izgalmában nem is részesült még életükben. Úgy döntöttem, idén újra készítek adventi naptárt. Íme. Míg vágtam, ragasztottam, kötöztem, töltöttem, felcsíptettem, addig filmet néztem és zenét hallgattam. Feltöltő élmény volt így alkotni, titkot előkészíteni. Hajnalban végeztem, mikor Apácska már kelt és készült a munkába. Még ő is megdicsérte, nagyon örült, hogy újra alkottam, hogy örömöt szereztem ezáltal magamnak, s majd reggelente mindenkinek. Elégedetten feküdtem le.
Mondanom sem kell, hogy a gyerekek ma megelőztek az ébredésben. Hallottam már a jövés-menésüket a gyerekszobából. Épp nyújtóztam már, hogy a következő mozdulattal felkelek én is, amikor hallom, hogy a meztelen talpacskák az ebédlőben csattannak, majd Ági felkiált:
– Nézd, mik vannak ott! Kolbászok!!!
Megsemmisülten azon gondolkodtam, nevessek vagy sírjak-e. Az biztos, hogy Ági valóban apja lánya: ha hús van az asztalon, gond nem lehet.

— De jó nektek, Kriszta, még van kicsi a családban! – mondta egy barátnőm, akinek a legkisebbje nem sokkal nagyobb a mi  legkisebbünknél. Nem értettem. Aztán elgondolkodtam, milyen gyorsan változnak a gyerekek.

Jó nekünk, igen. Ágica pihe-puha, pisze-pösze, édi-bédi. Különösen jó esténként végül az ágyába feküdni vele, miután végeztünk Marci töri leckéjének az átismétlésével, meg Julcsi hangosolvasásával. Ági ágyában aztán van összebújás, hajba túrás illetve ciciszeretgetés (nem múlik észrevétlenül Ági 3 évig való szoptatása…), aztán jön Boribon, meg Maszatka, Bogyó és Babóca. Aztán kéri, hogy “anyukiiii, mondd el a Piroskááááát”, majd ha végeztem, “anyukiiii, énekelj!”. Ezek után van, hogy elalszom vele, és mikor felébredek, vagy éjfél körül, vagy hajnali háromkor, megyek a saját hideg ágyamba. De nem szomorkodom másodmagammal ott sokáig, mert tudom, hogy nemsokára megjelenik. Hozza a takaróját, párnáját és az aktuálisan kedvenc cencijét. Rosszabb esetben kiabál, “anyaaaa, anyuuuuu, anyuuukiiiiii!”, kitartóan még egyszer, “anyaaaaaa”, ha nem kétségbeesetten teszi ezt, akkor nem rémálomból riadt, és nem szomjas, nem pisilnie kell, hanem egyszerűen segítséget kér, hogy átcipelje a takaróját, párnáit, a cencijeit a plüssnyuszitól kezdve a legóautón át a rózsaszín gyöngysoráig mindet. Mivel nem akarok sok időt ébren maradni, nem próbálom meg lebeszélni, dünnyögve összeölelem őket, Ágit szóban sürgetem, gyeregyeregyeregyeregyere, majd befekszünk az ágyunkba, Ági az udvartartásával középre és alszunk tovább. Reggel jó úgy ébredni, hogy bal oldalon a telefonom sürget, hogy keljek, jobb oldalon Ági szuszogása vonz, hogy bújjak vele egy közös takaró alá, húzzam magamhoz, szagoljak a hajába, és csak szeressem.

Most múlik pontosan… Ezekben a napokban múlik ez az időszak. Ezen a héten nem jött. Kivéve egyszer, mikor Apácska már munkába indult, felébredt rá Ági, és akkor kérte Apuuut, hogy hozza át hozzám. Ezen kívül minden reggel a Négyet a gyerekszobában ugyanazzal a jóreggelttel köszöntöttem, és nem a nappaliban kapcsoltam zenét, hogy mindkét szobában hallják, ahogy eddig volt, elég volt Marci cd-lejátszóján indítani egy cédét, mert ott helyben mindenki hallotta. Kicsit visszaidézzem a múló napokat, igaz, én már ruhában, de befeküdtem Ági mellé, és ahogy szuszogott, egy közös takaró alá bújtam vele, magamhoz húztam, beleszagoltam a hajába és szerettem.

Elhúzott a nyár előttem, mint egy gyorsvonat. Úgy éreztem, még utas sem vagyok. Integettek az ablakból a kihagyott lehetőségek, kárörvendtek az összetört cserépedények, hogy mégsem lett belőlük mozaik egy asztalon, a Palya Bea-koncert, hogy köszöni, lezajlott nélkülem is, a tervbe vett könyvek is a vonaton porosodnak a felső csomagtartón, könnycsorgatva sajnálkoztak az ablakokban a rég látott barátok: a pótolni valók pótolni valók maradtak.

Hoppon maradt utasként elkaptam néhány pillanatot a kupékban. Vissza nem térőket, nem ismétlődőket. Babák születtek, szomszédságban, rokonságban. Öröm, nosztalgia, dejónekik. Tetők ácsolódtak, közel is, távol is. Hiány, belefáradás. Elsuhant a naptárban a Július Huszadika, láttam a házassági évfordulós gyertyát árválkodni az asztalon. Szomorúság, tehetetlenség.

Aztán volt pár állomás, ahol elidőztünk, megéltük a pillanatokat. Öröm, meghatottság, rácsodálkozás, meglepetés, töprengés.

A megismételhetetlen elsők.

Palkó először vásárolt egyedül boltban. Sőt, először ment biciklivel A-ból B-be (még A-ból Z-be nem). Nemcsak, hogy AKAR nagyfiú lenni, hanem már az is???

Marci először utazott nélkülünk vonaton. Ő meg nagy nagyfiú?

Először feküdtünk ki augusztus 12-én este tízkor a fűre csillaghullást nézni. Hogy ez korábbi években miért nem jutott eszünkbe?! Csodás élmény volt!

Először (és utoljára) vágtam csirkéket teljesen egyedül. Borzalmas élmény volt…

Először volt Palkónak szülinapi zsúrja a barátaival. Végre!

Megvolt az első táboroztató élményem is. Nos, táborozni jobb volt.

Az újjászületésem első évfordulója volt augusztus 6-án. Hihetetlen, hogy velem történt.

Először nyaraltunk családilag 7 napot. Tökéletes időtartam, a végén már van honvágy.

 

Szerencsére akadt megállója a gyorsvonatnak is. Meg majd jön másik helyette.