‘emlék’ kategória archívuma

13 évvel ezelőtt nagyon hideg volt. Hiába vettem fel sok-sok réteg ruhát, nem segített. Talán mert mindegyik darab fekete volt.

A karácsonyra szánt ajándékai, a melegítőnadrág és a festékkészlet a rejtekhelyen várta az ünnepi ruháját. Soha nem lettek aztán becsomagolva.

Ahogy múlik az idő, egyre inkább érzem a hiányát. Ahogy újra és újra eljön az adventi idő vége, egyre inkább fájnak az emlékek. Ahogy érek, egyre inkább tudom, mennyire fontos lenne így felnőtten egy Apa. Mennyire fontos lenne Ő.

De tudom, érzem, hogy velünk van, minden nap. Julcsi rajzos-festős ügyességében, Marci humorában, öcsém szemöldökében, a gyerekek zeneszeretetében és ritmusérzékében és van, hogy a tekintetükben. Ahogy múlnak az évek, a negyedik adventi gyertyaláng egyre inkább az Ő emlékének táncol.

a

Péntek volt. Apácska elment a Lóba a barátaival sörözni. Marci és Julcsi aludtak. De nem voltam egyedül. Már tudtam egy ideje, akkor is, amikor két héttel azelőtt Döbrönténél  a patak fölött átléptem, biztos voltam benne, hogy cipelek a testem melegében még valakit. Meg amikor álmomban kicsit megébredtem, már arra gondoltam, hogy egy év múlva ilyenkor nemcsak a másik oldalamra fordulok, hanem lesz mellettem valaki, akinek segíteni kell visszaaludni. Amikor 10 körül lehuppantam a nappali kanapéjára, már kezemben volt a bizonyíték, mivel nem tudtam várni reggelig, amikor biztosabb a biztos.  Olyan izgatott rezgéseket soha előtte és azóta nem éreztem, olyan meleg, szívdobogtatós örömben nem volt még részem. Pedig már harmadszorra történt meg velünk. Fülig érő szájjal mosolyogtam végig az időt, míg Apácska hazaért és ábrándoztam. Most borsónyi. De hétről hétre változik mogyorónyivá, gesztenyényivé, diónyivá, és az új évre már baracknyi lesz. Vajon milyen lesz az advent? Fogom tudni a lépést tartani a karácsony közeledtének tempójával? Vagy lesznek 12 órás, a fáradékonyságtól átaludt éjszakák, és utolsó éjjel csomagolunk mindent? Aztán a középső hónapok elrepülnek Julcsi oviba szoktatásával, a biztos lelkiismeretfurdalással, így meg aztán pláne, hogy lesz velem valaki helyette idehaza. Zajlik tovább az élet, családi ünnepek, farsangok, sűrű hétköznapok, és egy új, eddig soha nem volt tavasz, amikor majd biztos előre pótolni akarom a nyarat, ami csak az övé lesz, aki még csak két csíkban látható. Hm, szóval nyári lesz. A vége biztos nehéz lesz majd a melegben. De végre mutogathatom majd magam büszkén a nyári lenge ruhákban. Na, de hallani, hogy zörög a zárban a kulcs és belép Apácska. Miután vigyorogtam csak, érezte, hogy varázslat történt. Nem mondtam semmit, csak mutattam. “Nem volt még korai? Biztos ez?” Ilyet csak a férfiak tudnak kérdezni. Egy nő érzi az első pillanattól. Így csak bólogattam, megöleltük egymást és hittel, bizalommal karon öltve tovább folyt az ábrándozás, most már együtt. Pál lesz vagy Ágnes? Ki mit fog szólni a hírhez? Fogjuk-e hárommal bírni? Szeretni fogják-e egymást a tesók? És így tovább éjszakába nyúlóan.

Életem egyik legboldogabb estéje volt, aminek évfordulóját magamban minden évben megünneplem.

a