‘házimunka’ kategória archívuma

Sms-t jelző csipogásra ébredek. Kitapogatom a telefonomat a párnám mellett, ahogy kioldom a billentyűzárat, látom az időt, 7.18. “Szia. Készülhet közös kép a fiúkról?” Beindulnak a fogaskerekek… Közös? Kép? Fiúkról? Egyre olajozottabban kapcsolódnak a fogak egymásba… Kép, fénykép, fényképezés. Milyen nap is van? Tegnap esős, szomorkás nap volt, igen, igen, vasárnap. Akkor ma hétfő! Vagyis suli! Jesszus, akkor elaludtunk! háromnegyed 8-ra kell odaérniük. Ez a fényképezés is új infó! Minden egyes nap azzal várom haza őket, van-e jegy, van-e matrica, van-e üzenet, kivéve múlt pénteket. Nem kérdeztem,  nem mondták. Amíg fejben megkeresem  a fehér inget, blúzt és fekete nadrágot és szoknyát, felállítom a vasalódeszkát, bedugom a vasalót, és irány a gyerekszoba. Jó reggelt, jó reggelt, gyorsan, Pál, Kata, Péter, stb. keljetek, hétfő reggel van, elaludtam 10 perc múlva indulni kell, ébredjetek, ma fényképezés is lesz, nem is mondtátok, ma csak víz és a tegnapi maradék sütivég lesz reggelire, hova tetted, Julcsi, a harisnyádat, Marci, akarsz a barátaiddal közös képet az osztályképen kívül? Gyors válasz az sms-re, igen, persze, lehet közös kép, és köszi, hogy felébresztettél az üzeneteddel. Vasalatlanos ládából elő az ünnepi garnitúrát, gyors vasalás, nem alapos, mert úgyis elülik meg hátul állnak, mert magasak, nem fog látszani. Tízórai, tornacucc, táskaellenőrzés. Gyertek, gyertek! Juj, az a cipő milyen sáros, törlöm! Voltál már pisilni? Azt már csak magamban mondom, hogy nyugodt reggeli közben akartam a környezetismeret új fejezetéről beszélgetni Marcival, hátha megírja az elmaradt felmérőt. Hát akkor a beszélgetés helyett egy imát mondok érte negyedik óra idején. Jól van, 7.38, már csak Julcsinak kell egy frizura, amivel majd 20 év múlva is szívesen néz a fényképen magára, és kész is. Indulhatnak!

Amiért hálás vagyok: mindeközben egyik kicsi se ébredt fel.

Amilyen megfigyelést tettem: ha szorít az idő, a gyerekek is és én is többre vagyunk képesek.

Ti pedig abba láthattatok bele, miért is vagyunk késős család (a genetikán kívül…)

Pár hónapja értelmet nyert a gyerekek számára az általuk végzett házimunka. És hogy kedvesek legyenek. Meg segítőkészek. Persze, van, hogy a mi szép szemeinkért is, de a csillagokért, mindenre képesek.
Az ötlet nem saját, nem szeretném learatni a babérokat.
Különböző cselekedetekért papírlyukasztóval kerül egy-egy csillag a megfelelő név alá a hűtőn levő kartonpapírra. Ha öt összegyűlik, a gázkazánon a másik kartonlapra angyalka kerül. S miután van már valakinek öt angyalkája, azaz huszonöt csillagja, kérheti a jutalmát. Egy mozijegyet, vagy masszázst, könyvet vagy egy tekézést, amit szeretne és amibe közösen bele is egyezik a család.
Marci azért szokott, ha megrakja a cserépkályhákat elgyújtásra készre, vagy elmegy a boltba vagy mézért Bözsi nénihez. Julcsi akkor, ha kipakol a mosogatógépből, főleg ha az evőeszközöket is, mert azt nagyon nem szereti, vagy mint legutóbb, másfél hétig segítette a beteg osztálytársát leckével. Palkó teríteni szokott csillagért, vagy nem átjönni éjjel hozzánk. Ági akkor érdemli meg, ha segít teríteni – még akkor is, ha már a tizenegyedik tányért viszi is ki az asztalra, vagy ha nem fordul át pelenkázáskor rögtön hasra, illetve ha hajnalban ébred először. Én általában gasztro-élményt nyújtok csillagért, akár én sütöm pl. a kakaóscsigát, akár a zenés pékautónál veszem. Apácska szegény ritkán kap, mert kevés az együtt töltött idő, bár éppen a télen-nyáron kint dolgozásért kaphatna sokat. Én azért külön indoklás nélkül is szoktam neki lyukasztani egyet-egyet.
Szoktak lenni hétvégi akciók, amikor nagyon meg vagyok csúszva a házimunkával. No ekkor egy teregetésért vagy egy panírozásért dupla csillag jár, úgyhogy érdemes résen lenni. Akkor is hangsúlyosabb a csillag, ha valaki magától jön és felajánlja, hogy miben szeretne segíteni. És ha valamit extra gyorsan kell megtalálni, pl. indulás előtt Ági kedvenc autós játékát, akkor csak elkiáltom magam, hogy “egy csillag jár annak, aki megtalálja a nyomkodós békát!!!!” és már mindenki ugrik is a segítségemre. Két alkalommal is én lettem az, aki ilyen esetben rátalált a keresett dologra, így valójában magamat jutalmaztam meg.
Valójában a csillagrendszer a két nagyot hatja meg, Palkó csak tátott szájjal szokta figyelni, hogy Marci és Julcsi mennyit bír versenyezni azon, kinek mennyi csillag van a neve alatt. Néha örül neki, hogy neki is gyűlik az angyalkája. Természetesen Ági mit sem ért az egészből. De ő még a nagy buzgó, aki minden padlón levő dolgot a szemetesbe visz, és a cipőket a helyére, még a száraz ruhákat is vissza akarja teregetni a szárítóra. Neki még nincs szüksége csillagrendszerre a motivációhoz. Viszont Julcsi már egyszer azt mondta, hogy ő már unja ezt a csillagozást… Hogy ezeknek a mai gyerekeknek semmi sem jó!

A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért.

Zümmögve, monotonon, akár a gyerekektől elcsent csörgődobbal kísérve, befelé szuggerálva, sokszor, verbuválva a többi családtagot is, csak mondani, mondani, mondani.

A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért.

Ez az az egyetlen megoldás arra, hogy a reménytelen harcot mégis megnyerjük a folyamatos, szűnni nem akaró rendetlenséggel szemben, lelkileg felülkerekedve a tényen, hogy igazi, vendégfogadó, átfogó rendet a házunk a legnagyobb mértékben csakis Szenteste közelíti meg közel 80%-os készültséggel.

Próbáljátok ki! Már ha szükség van rá!

A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért.

Valamikor a kilencvenes évek végén drága jó Rena barátnőmmel sétáltunk haza moziból. Az Evitát néztük meg, Madonnával címszerepben. Rena kéretlenül is elemezte a filmet, hogy micsoda szimbolikus volt az egész, főleg, ahogy Evita a lifttel a magasba, férje fölé emelkedett, és hogyan vette át a főszerepet az ország vezetésében. És hogy milyen katartikus élménye volt neki a történet kiteljesedése, mennyire megérte elmenni megnézni.

Ezek jutottak ma eszembe úgy hat körül. Mert ugyanúgy katarzist éltem át én is. Emelkedett hangulatba kerültem, úgy érzem, megváltozott az életem, ahhoz való viszonyulásom. Földöntúli öröm töltött el, ugyanis teljesen váratlanul, tervezetlenül – de talán ezért van ekkora hatása az egésznek rám -, kitakarítottam a konyhát.

Egy kissé prózainak tűnhet ez a fajta katarzis, de aki kicsit is empatikusan viseltetik felém, megért. A konyhatakarítás a háziasszonyok rémálma. Az apró kis tárolók lerakodása, a nagyobbak elemelése, egymásra kupacolása, hogy aztán utána letörölhessük a helyükön jobb esetben a port, rosszabb esetben a főzés gőzének és a pornak a keverékét. Szortírozni a zeg-zugokba rejtett majd-a-helyére-kerül-dolgokat, kidobni azokat a cuccokat, amelyeket még évekkel ezelőtt azért vettünk meg, mert különösen hasznosnak találtunk, de aztán nem használtuk azóta sem, maximum az ismerősöknek ajánlgatjuk, hogy így meg úgy mennyire nélkülözhetetlen. A sütőtakarításra normál esetben külön napot célszerű szánni, így jár az, aki a mindennapos használat után elhanyagolja az alapos lemosást.

No, de ma, lendületem  nem fogyván, meg sem álltam az első elégedett sóhajomig úgy hét körül. Lábam a sok helyben toporgástól leszakad, de az élmény kifejezhetetlen szavakban. Főleg, hogy két katarzis a katarzisban élményem is volt, amikor is az derült ki, hogy a gáztűzhely gombjai levehetők, külön-külön lemoshatók! A másik meg, hogy olyan műveletek, mint például a lámpabúra letakarítása vagy a hűtőszekrény félrehúzása – amelyek más alkalmakkor mindig elmaradtak, mert kifogytam a szuflából, az időből, a képességből, hogy egyszerre több dologra tudok koncentrálni, és másnapra hagytam, majd persze végleg elmaradt – szintén belefértek a napba.

Úgyhogy készülünk. Készülünk az Ünnepre, tisztítjuk házunkat, és közben gondolatban lelkünket is.