‘kisfiam’ kategória archívuma

Ági bele akar kóstolni a kávémba, telemeri a kávéskanalat.
– Ági, nem szabad! Felnőtt ital!
– De én egy felnőtt kislány vagyok!
Jó reggelt!

 

A kicsik harmadszor kérnek vacsoránál a tésztából.
– Azt a bélpoklos bandáját neki! – kiált fel Apácska vidáman, örülve a betegség után az étvágyuk visszatértének.
– Nem vagyok pókos! – kéri ki magának Ági.

 

Az adventi koszorúra mindig megveszem a négy gyertya mellé még a két pótgyertyát, hiszen az első vasárnapi már elfogy, mire a negyedik gyújtódik.
Mindig meg is találom őket.
Januárban.

 

Áginak folyik az orra, pár percenként jön zsebkendőért. Sokadszorra ezt mondja:
– Már megint folyik az orrom! Hülye takny!

 

Palkó (6,5):
“Anya, arra gondoltam, hogy mától megcsinálom, amit kérsz tőlem. Mit szólsz?”

Legfőképpen szóhoz sem jutok.

 

Reggelente verseny szokott lenni, ki öltözik fel előbb. Ági szokott hívni:
– Anya, segíts! Nyerjük le a Julcsit!

 

Ma kártyáztunk. Ágnes (3) azt mondta a Fekete Péter kártyalapra mutatva:
– Ettől leszünk vesztesek.

 

 

Az úgy szokott lenni, hogy karácsony közeledvén, ha rendetlenség uralkodik is a házban, ha még nincs egy sütemény sem a kamrában, ha még 23-án este a függönyökkel forog a mosógép és a szentesti menü még gondolatban sincs, nemhogy a hűtőben, Szenteste napjára valami varázslat (és sok munka) folytán minden a helyére kerül, megtelik, befejeződik, illetve elengedődik.

Na de akkor miért volt még mindig 39,5 Palkó hője?

Tegnap felkerült az adventi naptárunk a konyhai boltívre: minden napra egy szaloncukorba bújtatott finomi, vagyis édesség, nasi van, amiért érdemes reggel gyorsabban kipattanni az ágyból. Csak akkor bontható ki a kis csomag, ha már mindenki felöltözve ott van. Előre megegyezünk, ki keresi ki az aznapit, ki veszi le, ki bontja ki és ki osztja meg a csokit, nápolyit, cukrot – mert általában egy darab van belőle, és negyedelni kell. Megenni reggeli után szabad.
A finomságért cserébe jótettet kértek az angyalok a levelükben. Minden nap kiválasztunk valakit, akire különösen figyelünk aznap, akinek segítünk, akire ráhangolódunk, akivel kedvesek vagyunk. Egy ilyen jótettet mindegyikünk minden este lerajzol: egy írólapot 6 részre osztunk, mindenki a saját rubrikájába örökíti meg az aznapi kiemelt cselekedetet. A rajzot a levett szaloncukor helyére csiptetjük.
A mai rajzolás közben a gyerekeknek nehéz volt találni rajzolni valót. Beszéltünk arról, hogy holnap sokkal jobban figyeljenek oda az angyalok kérésére. Palkó mondta is felcsillanó szemekkel:
– Anya, eldöntöttem, hogy holnap nem fogok szekálni egy pajtásomat se.
– Mert szoktad őket piszkálni? – vontam kérdőre.
– Neeem – tisztázni akarta magát, vagyis azt gondoltam. Aztán hozzátette:
– Neem, csak bántani.

Jó kis rajzok születnek. Vicces és örömteli lesz majd karácsonykor, vagy majd évek múltán visszanézni őket.

– Palkó, edd meg a kenyérhéjat is!
– Hhhjhaaajh, de nehéz napom van….

– Rendben. Akkor ha nincs több kérdés, idejöhet mindenki, aki ki szeretné próbálni az alapmozdulatokat – invitálta a megjelenteket a hastáncbemutató végén az edző.
Palkó odasúgja:
– Anyaaa, nem baj, ha én most nem megyek oda?
Mosolyogva ráztam a fejem neki, s aztán a próbaedzés alatt elképzeltem, ahogy Palkó is ott áll a lelkes csípőrázó, kezüket kecsesen oldalra tartó lányok között a rázókendőjében, balerinacipőjében spiccre állítva a lábfejét.