‘nagyfiam’ kategória archívuma

A Római Birodalom bukása Kr. u. 476-ban volt. Na, azt úgy jegyzem meg, hogy a 4-hez 3-at adok, úgy kapom meg a 7-et, vagyis a következő számot. Azért 3-at kell hozzáadni, mert a 476 háromjegyű. A 7-ből 1-et kell kivonni, hogy a következő számot kapjuk, ami 6. Azért egyet vonunk ki, mert már csak 1 szám van hátra a 3-ból. Tehát csak az első számjegyet, a 4-et kell megjegyezni. Mmm, azt meg arról jegyzem meg, hogy négyen vagyunk tesók. De azt hogy jegyzem meg, hogy azt kell megjegyeznem, hogy négyen vagyunk tesók?

Nem mindig ilyen vicces a töritanulás.

 

Marci autót szerelt az apjával. Egy óra elteltével jött be, s szinte egy levegővel mondta:
– Képzeld, anya, megszereltük az autót! Jó a duda, valami érintkezési probléma volt, lejjebb kellett nyomni és kész, működik! Volt valami villanás és kész. A lámpa sem fogja kiszúrni a szembejövők szemét, mert apa beállította. Ja, és képzeld, apa megmutatta az új fúróját! Úúúúú, képzeld, mutatja, hogy az aksi mennyire van feltöltve, jelzi mikor kell tölteni, és kiírja, hogy ha elromlik, az aksi hibája-e.
Stb.stb.stb.

– Marciiii!!! – kiáltok többedszer neki túlkiabálva az elektromos gitárt, hogy ő a soros a fürdőben.
– Várj egy kicsit, zenét írok!

Tavaly Marcit a legnagyobbnak szóló kiváltságként – legalábbis így adtuk elő, hogy úgy gondolja, hogy hatalmas dolog tudni a felnőttek titkáról – beavattuk a karácsonyfa rejtelmeibe. Abba, hogy mi, szülők választjuk és díszítjük fel. Rákérdezett az ajándékokra is, de nem volt szívünk a padlóra küldeni azzal, hogy ott is lebuktatjuk magunkat. Bár valójában a karácsonyfahír sem hatotta meg, sőt, inkább kérte, hogy majd ő is hadd díszíthesse.

Idén újra téma lett, vajon Marci a barátaitól tudhat-e már arról, hogy a susogó szárnyú, csilingelő hangú, titokzatos angyalok helyett két lábbal a földön járó, hol simogató hangú, hol dörmögő, földi anyja és apja csempészi az ajándékokat a fa alá. Apácska volt az,  aki előre sajnálta, és együttérzett fiával, hogy micsoda csalódásként fogja megélni a leleplezést, annak ellenére, hogy ő maga nem emlékszik semmiféle lelki törésre gyermekkorából.

Semmi jel nem utalt arra, hogy már tud az ajándékozás hátteréről. Már októberben hosszú levelet írt a kis Jézusnak és az angyaloknak, ahogy beszélgettünk, lehetett érezni, hogy él még benne a csoda, és csillogó szemmel örült idén is, égre emelve köszönte meg az angyaloknak az ajándékát. Ma reggel úgy alakult, hogy volt tíz percünk beszélgetni. A nappaliban olvastam, mindenki aludt, csak Marci ébredt és jött mellém.

– Nagyfiacskám, milyen volt a karácsony?

– Nagyon jó!

– Minek örültél a legjobban? – tértem a lényegre, kicsit terelve a témát rögtön az ajándékozásra, még mielőtt beszél a kedvenc sütijéről, meg a Reszkessetek, betörők! című filmről, amit most először nézhetett meg, és rengeteget nevetett rajta.

– Annak, amit tőletek ka…. – hirtelen rám nézett, mintha lebukott volna valami hazugsággal. Én pedig kikerekedett szemekkel néztem vissza rá. – Tudod, anya, mi az iskolában beszélünk ám ilyenekről.

– Milyenekről?

– Hát hogy ti veszitek az ajándékot.

Próbáltam jelentőségteljesen olyan képet vágni, amiben benne van a meglepettség is, a természetesség is, meg az, hogy na most akkor véglegesen bizonyos értelemben Marci nagyfiú lett a tesók között. Gondoltam, most már csak azt kell kideríteni, hogy hogyan érintette mindez az elsőszülöttünk lelkét. Nagy levegőt vettem hát, és megkérdeztem:

– Értem. És bánod, hogy nem az angyalok hozzák az ajándékokat?

Bánatos arcot vágott, olyan tipikusan oldalra fordította a fejét, és bólintott. Apácskának igaza lett, szívem szakadt meg… És még háromszor kell ezt megérnem… Aztán megszólalt:

– Azért, mert azt mondtad egyszer, hogy az angyalok a szeretetükkel szerzik az ajándékokat, de nektek meg kell vennetek pénzért.

Még annál is jobban megérkezett földre, mint ahogy valaha is gondoltuk volna! Nem hiába, nagyon anyagias és spórolós az én nagyfiam.

 

Egy anyának mi jobban?

Két fia folyamatos harcban. A nagy szekálja a kicsit. Dedózza. Kineveti. Semmibe veszi.

A kicsi nem hagyja magát. Védekezik és támad. Visszaszekál.

Ki tudja, melyik volt előbb? Ki tudja, mikor kezdődött?

Mindenesetre, amikor Palkó a minap meglátott egy képet, ahol Marci tartja őt kb. félévesen a karjaiban, azt mondta egy sóhaj kíséretében: “Itt még Marci szeretett.”

Nagyon fáj. Megszakad a szívem…