‘nagylányom’ kategória archívuma

Mióta újra dolgozom, azóta érzem igazán, hogy megérkeztem a nagybetűs, nem a nagy kezdőbetűs, hanem a nagybetűs ÉLETBE.  Rájöttem, hogy a nap továbbra is 24 órából áll, és az új feladatok mellett továbbra sem pormentesült a házunk, és ezentúl sem napfényt vesz magához a család, és a ruhájuk sem taszítja a koszt. Ugyanúgy, ha nem jobban, szükségük van a gyerekeknek lelki táplálékra is.  Így aztán hamar sikerült néha mélypontra, aztán még mélyebb pontra jutni. Megszűntem ismerni magamat, megszűntem elég jó anyának lenni, megszűnt a képességem, hogy rövid időn belül megtaláljam mindenben a jót.

Ebben az ÉLETben folyamatosan furdalt a lelkiismeret, hogy nem jutott elég idő, hogy nem jutott elég ölelés és elég figyelem, nem sült már rég házi kakaóscsiga és hálás voltam, hogy nincs a családban asztmás és porallergiás, aki miatt muszáj lenne gyakran takarítani. Történt egy-egy hétfőn, hogy jött Márti néni, és mesélt egy-egy hittanos Julcsi-sztorit.

Egyik alkalommal az órán mindenki fogalmazott meg saját szavaival imát, amelyben valamit kért a jó Istentől. Amikor Julcsi kapta meg  a szót, tanácstalanul megvonta a vállát, és azt mondta:

– Hm, én nem tudok semmit mondani. Nálunk most minden rendben van.

Döbbenet.

Másik alkalommal példaképekről beszéltek. Julcsi ezt mondta:

– Nekem anya a példaképem. Azt szeretem, ahogy törődik velünk.

Döbbenet.

Nem bírtam könnyek nélkül. Alig akartam elhinni, hogy ezt az én nagylányom mondta rólunk, rólam, ebben az időszakban. Akkor talán mégis helyén van minden?

a

Mi lesz abból, ha egy háznál egy nap lesz két macska, a családban demokrácia van és macskanévadó rendvezvényre kerül sor?

Egy nagy lapra került a táblázat, első oszlopába a jelenlevők neve, az első sorba a két macsek külső jegyei, a táblázatba pedig mindenkinek a névjavaslata. Többek között ilyen jobbnál jobb nevek, mint Csuriz, Lapos, Lukrécia, Boci, Palacsinta vagy Tigris. Javasolt a legkisebb is.

Ági, mi legyen ennek a cicának a neve? – mutattuk neki a délutáni alvás után az új háziállatunkat.

Cica – válaszolta mosolyogva, mi meg nevettünk.

Rendben, beírjuk. No és mi legyen a másik cicának a neve? – kérdeztük.

Másik Cica – s ahogy elnevettük magunkat, nevetett velünk együtt.

Így kerülhetett sor arra, hogy három rendkívüli humorérzékkel megáldott családtagunk a fekete-fehér foltos macskának Másik Cica nevet szavazta meg, s mivel a többi 1-1 voksot kapott, ez lett a nyertes. A csíkos cicánál már szorosabb volt a verseny, végül itt is Ági, utolsó szavazóként, döntéshozó lett, ugyanis a szavazatok száma megegyezett Palacsinta és Tigris nevek mellett, ezért lerajzoltam Ági elé két cicafejet, megegyeztünk, hogy melyik melyik, és kértük mutasson rá, melyiket szeretné.

Palacsintaaaaa! – ujjongott kitörő örömmel Julcsi, miután Ági meghozta a döntését és az ő javaslata lett a befutó.

Így lett egy szőrös Palacsintánk és egy vezetéknévvel is büszkélkedő Másik Cicánk.

 

 

a

A férjemnek és nekem a nagy dátumunk szeptember 17. Húsz évvel ezelőtt ezen a napon ismerkedtünk meg a kajárpéci diszkó teraszán. Szoktuk ünnepelni éttermi vacsorával, házi tortával, pozitív terhességi teszttel – Marcié volt még 11 éve. Ma a két kicsivel válogattunk a helyi bolt sütikínálatából, és megvettük az ünnepi Fantát is. Otthon a nagyoknak is megemlítettem az évfordulót, no ők nekiálltak titkon szervezkedni, csukott ajtó mögött. Amikor benyitottam, Palkó rajzolt valamit, a két nagy meg a fotelba tömörült, Marci ölében a gitárral.

Ilyenkor mindig van bennem egy kis izgalom, vajon Peti nem felejtette-e el, mert az azért nem esne jól. Így, amikor hazajött, figyeltem, hogyan viselkedik. Vidám volt, a megszokott fáradtságnak nyoma sem volt. Akkor lettem biztos benne, hogy gondolt a közös napunkra, amikor tetten értem, hogy összegyűrte a virágboltos csomagolópapírját és kukába dobta. Majd vacsorára terítés közben egyszer csak derékon ragadott és átadta a gyönyörű szál rózsát.

Vacsora közben volt egy kis szemezés, amikor Ági tündibündi megszólalásaikor összenéztünk, vagy a poénkodó Julcsin mosolyogtunk. Ez lett a 20 év alatt belőlünk, család, jó nagy, soha nem gondoltuk volna, legalábbis a kajári diszkóban még biztosan nem.

Ahogy végeztünk a vacsorával, rögtön hoztam is a várva várt sütiket. El is felejtettem már a gyerekek nagy készülődését, amikor megjelentek a gitárral. Pár egyeztető sutyorgás után rázendítettek az ünnepi dalra. Mivel Marcinak tegnap volt élete első gitárórája, ez az ének nem lehetett más, csak a Süss fel, nap! Volt egy instrumentális bevezető, aztán a dal. Itt aztán nem volt vége, kezdték újra, másodszor:

Süss fel, nap! Fényes nap! A szüleink 20 éve találkoztak!

Leesett az állunk! Marci átírta, rímel, szótagszámra is kijön! És egyáltalán! Hogy ez a fajta ajándék eszükbe jutott! Mondanom sem kell, patakokban folytak a könnyeim. De ezek most örömkönnyek voltak.

Hát például így lehet egy hétköznapot ünnepnappá varázsolni.

 

 

a

A teraszon voltunk, az asztal túlsó oldalán velem szemben Palkó, mellette Julcsi. Én szilvát magoztam, ők pedig az egyik kedvenc feladatukat végezték: zöldbabot daraboltak vágódeszkán. Beszélgettünk, éppen az ovikezdésről, amikor Palkó szorgos keze egyszer csak megállt, lassan felemelte fejét, rámszegezte tekintetét.

– Anya, te meg fogsz halni! – mondta, mintha valami látomása lett volna hirtelen.

A döbbenettől pár másodpercre megszólalni sem tudtam, az futott végig az agyamon, hogy pár hete majdnem sikerült is, ha Katalin nővér fel nem ébreszt. A mosoly, ahogy megjelent az arcomon, rá is fagyott. Aztán csak azt tudtam mondani, hogy valójában mindenki meghal egyszer.

– De nem most! Majd ha 99 éves leszel! És aztán fel is támadsz! – nyugtatgatott engem és talán magát is Palkó. Majd Julcsi a legnagyobb természetességel hozzátette, mintha ezen már sokat gondolkodott volna, vagy mintha ő is a ház faláról akkor olvasta volna le a látomása szövegét:

– És akkor majd Betti lesz a neved!

Aztán ahogy ez a téma felmerült, úgy merült is feledésbe másodperceken belül.

 

Amikor arról van szó, hogy melyik gyereknek mikor, miféle szavak és milyen sorrendben jöttek a szájára, pironkodom, hát nem is tudom. Marcinál egy valami ugrik be biztosan: eeeem. Ezt akkor mondta, ha valami vagy valami elment. Már Julcsi hónapokkal azelőtt megszületett, amikor mondatokban kezdett beszélni.

Julisom nagyon korán kezdte a beszédet, és rögtön mondatokat is mondott. Palkónál pedig most éppen semmi sem ugrik be.

No de Áginál nem így lesz. Mert van, hova leírnom!

Elmúlt két éves a lányka, de aktív szókincse gyengécske volt egészen egy-két héttel ezelőttig. Igaz, anyja addig is mindent megértett megfelelő testbeszéd mellett illetve a szuper tehetségének köszönhetően, aminek segítségével a szövegkörnyezet alapján pontosan ki tudta szűrni Ági mondanivalójának a lényegét.

Akkor kaptam észbe, amikor Palkó nevét szinte tökéletesen kiejtette – no, most már le kell jegyeznem a szavakat, amiket  mond!

Ági-magyar szótár

nem – nem (mindemellett az igent  se szóval se bólogatással nem jelzi még, csupán egy nagy vigyorral)

nem menni – menni szeretnék oda (mutat hozzá)

csisz – rizs

mámá – mama

pápá – papa, apa, Palkó

Pákó – Palkó

Páci – Marci

Csi – Julcsi

aja – anya

vává – Kifli (kutya)

pó, pók – pók

csí – sír

cicitee – cici kell

deee – gyere

depápádepápádepápádepápá – gyere, Palkó (nagyon türelmetlenül, sürgetően, tutijót fog mutatni)

tem, tam – pisiltam, ettem, futottam, ittam, motoroztam, leestem, labdáztam, nézegettem, elrúgtam (Szövegkörnyezet erősen támogatja is a megértést. Arra magyartanárként büszke vagyok, hogy a múlt idő jelével illetve az egyes szám első személyű ragozás személyragjaival tisztában van, sőt mi több, az illeszkedés törvényét is sikerült kiszűrnie már az eddig hallott beszédből)

sát – sajt

inni – kérek inni!

enni – kérek inni!

ámá – alma

tótá – torta

tőtá – körte (oviban jele lesz)

átó – autó

gó – golyó (többnyire a tejbe teendő csokisgolyó)

áptá – labda

houvá – hol van?

tát, csát – csat

A lista bővítendő, holnap kis cetlivel és ceruzával közlekedem, hogy lejegyezzem és bejegyezzem ide, mielőtt megtörténik az aktív szókincs robbanása.