‘nagylányom’ kategória archívuma

Mióta újra dolgozom, azóta érzem igazán, hogy megérkeztem a nagybetűs, nem a nagy kezdőbetűs, hanem a nagybetűs ÉLETBE.  Rájöttem, hogy a nap továbbra is 24 órából áll, és az új feladatok mellett továbbra sem pormentesült a házunk, és ezentúl sem napfényt vesz magához a család, és a ruhájuk sem taszítja a koszt. Ugyanúgy, ha nem jobban, szükségük van a gyerekeknek lelki táplálékra is.  Így aztán hamar sikerült néha mélypontra, aztán még mélyebb pontra jutni. Megszűntem ismerni magamat, megszűntem elég jó anyának lenni, megszűnt a képességem, hogy rövid időn belül megtaláljam mindenben a jót.

Ebben az ÉLETben folyamatosan furdalt a lelkiismeret, hogy nem jutott elég idő, hogy nem jutott elég ölelés és elég figyelem, nem sült már rég házi kakaóscsiga és hálás voltam, hogy nincs a családban asztmás és porallergiás, aki miatt muszáj lenne gyakran takarítani. Történt egy-egy hétfőn, hogy jött Márti néni, és mesélt egy-egy hittanos Julcsi-sztorit.

Egyik alkalommal az órán mindenki fogalmazott meg saját szavaival imát, amelyben valamit kért a jó Istentől. Amikor Julcsi kapta meg  a szót, tanácstalanul megvonta a vállát, és azt mondta:

– Hm, én nem tudok semmit mondani. Nálunk most minden rendben van.

Döbbenet.

Másik alkalommal példaképekről beszéltek. Julcsi ezt mondta:

– Nekem anya a példaképem. Azt szeretem, ahogy törődik velünk.

Döbbenet.

Nem bírtam könnyek nélkül. Alig akartam elhinni, hogy ezt az én nagylányom mondta rólunk, rólam, ebben az időszakban. Akkor talán mégis helyén van minden?

Mi lesz abból, ha egy háznál egy nap lesz két macska, a családban demokrácia van és macskanévadó rendvezvényre kerül sor?

Egy nagy lapra került a táblázat, első oszlopába a jelenlevők neve, az első sorba a két macsek külső jegyei, a táblázatba pedig mindenkinek a névjavaslata. Többek között ilyen jobbnál jobb nevek, mint Csuriz, Lapos, Lukrécia, Boci, Palacsinta vagy Tigris. Javasolt a legkisebb is.

Ági, mi legyen ennek a cicának a neve? – mutattuk neki a délutáni alvás után az új háziállatunkat.

Cica – válaszolta mosolyogva, mi meg nevettünk.

Rendben, beírjuk. No és mi legyen a másik cicának a neve? – kérdeztük.

Másik Cica – s ahogy elnevettük magunkat, nevetett velünk együtt.

Így kerülhetett sor arra, hogy három rendkívüli humorérzékkel megáldott családtagunk a fekete-fehér foltos macskának Másik Cica nevet szavazta meg, s mivel a többi 1-1 voksot kapott, ez lett a nyertes. A csíkos cicánál már szorosabb volt a verseny, végül itt is Ági, utolsó szavazóként, döntéshozó lett, ugyanis a szavazatok száma megegyezett Palacsinta és Tigris nevek mellett, ezért lerajzoltam Ági elé két cicafejet, megegyeztünk, hogy melyik melyik, és kértük mutasson rá, melyiket szeretné.

Palacsintaaaaa! – ujjongott kitörő örömmel Julcsi, miután Ági meghozta a döntését és az ő javaslata lett a befutó.

Így lett egy szőrös Palacsintánk és egy vezetéknévvel is büszkélkedő Másik Cicánk.

 

 

A férjemnek és nekem a nagy dátumunk szeptember 17. Húsz évvel ezelőtt ezen a napon ismerkedtünk meg a kajárpéci diszkó teraszán. Szoktuk ünnepelni éttermi vacsorával, házi tortával, pozitív terhességi teszttel – Marcié volt még 11 éve. Ma a két kicsivel válogattunk a helyi bolt sütikínálatából, és megvettük az ünnepi Fantát is. Otthon a nagyoknak is megemlítettem az évfordulót, no ők nekiálltak titkon szervezkedni, csukott ajtó mögött. Amikor benyitottam, Palkó rajzolt valamit, a két nagy meg a fotelba tömörült, Marci ölében a gitárral.

Ilyenkor mindig van bennem egy kis izgalom, vajon Peti nem felejtette-e el, mert az azért nem esne jól. Így, amikor hazajött, figyeltem, hogyan viselkedik. Vidám volt, a megszokott fáradtságnak nyoma sem volt. Akkor lettem biztos benne, hogy gondolt a közös napunkra, amikor tetten értem, hogy összegyűrte a virágboltos csomagolópapírját és kukába dobta. Majd vacsorára terítés közben egyszer csak derékon ragadott és átadta a gyönyörű szál rózsát.

Vacsora közben volt egy kis szemezés, amikor Ági tündibündi megszólalásaikor összenéztünk, vagy a poénkodó Julcsin mosolyogtunk. Ez lett a 20 év alatt belőlünk, család, jó nagy, soha nem gondoltuk volna, legalábbis a kajári diszkóban még biztosan nem.

Ahogy végeztünk a vacsorával, rögtön hoztam is a várva várt sütiket. El is felejtettem már a gyerekek nagy készülődését, amikor megjelentek a gitárral. Pár egyeztető sutyorgás után rázendítettek az ünnepi dalra. Mivel Marcinak tegnap volt élete első gitárórája, ez az ének nem lehetett más, csak a Süss fel, nap! Volt egy instrumentális bevezető, aztán a dal. Itt aztán nem volt vége, kezdték újra, másodszor:

Süss fel, nap! Fényes nap! A szüleink 20 éve találkoztak!

Leesett az állunk! Marci átírta, rímel, szótagszámra is kijön! És egyáltalán! Hogy ez a fajta ajándék eszükbe jutott! Mondanom sem kell, patakokban folytak a könnyeim. De ezek most örömkönnyek voltak.

Hát például így lehet egy hétköznapot ünnepnappá varázsolni.

 

 

A teraszon voltunk, az asztal túlsó oldalán velem szemben Palkó, mellette Julcsi. Én szilvát magoztam, ők pedig az egyik kedvenc feladatukat végezték: zöldbabot daraboltak vágódeszkán. Beszélgettünk, éppen az ovikezdésről, amikor Palkó szorgos keze egyszer csak megállt, lassan felemelte fejét, rámszegezte tekintetét.

– Anya, te meg fogsz halni! – mondta, mintha valami látomása lett volna hirtelen.

A döbbenettől pár másodpercre megszólalni sem tudtam, az futott végig az agyamon, hogy pár hete majdnem sikerült is, ha Katalin nővér fel nem ébreszt. A mosoly, ahogy megjelent az arcomon, rá is fagyott. Aztán csak azt tudtam mondani, hogy valójában mindenki meghal egyszer.

– De nem most! Majd ha 99 éves leszel! És aztán fel is támadsz! – nyugtatgatott engem és talán magát is Palkó. Majd Julcsi a legnagyobb természetességel hozzátette, mintha ezen már sokat gondolkodott volna, vagy mintha ő is a ház faláról akkor olvasta volna le a látomása szövegét:

– És akkor majd Betti lesz a neved!

Aztán ahogy ez a téma felmerült, úgy merült is feledésbe másodperceken belül.

 

Amikor arról van szó, hogy melyik gyereknek mikor, miféle szavak és milyen sorrendben jöttek a szájára, pironkodom, hát nem is tudom. Marcinál egy valami ugrik be biztosan: eeeem. Ezt akkor mondta, ha valami vagy valami elment. Már Julcsi hónapokkal azelőtt megszületett, amikor mondatokban kezdett beszélni.

Julisom nagyon korán kezdte a beszédet, és rögtön mondatokat is mondott. Palkónál pedig most éppen semmi sem ugrik be.

No de Áginál nem így lesz. Mert van, hova leírnom!

Elmúlt két éves a lányka, de aktív szókincse gyengécske volt egészen egy-két héttel ezelőttig. Igaz, anyja addig is mindent megértett megfelelő testbeszéd mellett illetve a szuper tehetségének köszönhetően, aminek segítségével a szövegkörnyezet alapján pontosan ki tudta szűrni Ági mondanivalójának a lényegét.

Akkor kaptam észbe, amikor Palkó nevét szinte tökéletesen kiejtette – no, most már le kell jegyeznem a szavakat, amiket  mond!

Ági-magyar szótár

nem – nem (mindemellett az igent  se szóval se bólogatással nem jelzi még, csupán egy nagy vigyorral)

nem menni – menni szeretnék oda (mutat hozzá)

csisz – rizs

mámá – mama

pápá – papa, apa, Palkó

Pákó – Palkó

Páci – Marci

Csi – Julcsi

aja – anya

vává – Kifli (kutya)

pó, pók – pók

csí – sír

cicitee – cici kell

deee – gyere

depápádepápádepápádepápá – gyere, Palkó (nagyon türelmetlenül, sürgetően, tutijót fog mutatni)

tem, tam – pisiltam, ettem, futottam, ittam, motoroztam, leestem, labdáztam, nézegettem, elrúgtam (Szövegkörnyezet erősen támogatja is a megértést. Arra magyartanárként büszke vagyok, hogy a múlt idő jelével illetve az egyes szám első személyű ragozás személyragjaival tisztában van, sőt mi több, az illeszkedés törvényét is sikerült kiszűrnie már az eddig hallott beszédből)

sát – sajt

inni – kérek inni!

enni – kérek inni!

ámá – alma

tótá – torta

tőtá – körte (oviban jele lesz)

átó – autó

gó – golyó (többnyire a tejbe teendő csokisgolyó)

áptá – labda

houvá – hol van?

tát, csát – csat

A lista bővítendő, holnap kis cetlivel és ceruzával közlekedem, hogy lejegyezzem és bejegyezzem ide, mielőtt megtörténik az aktív szókincs robbanása.