‘születésnap’ kategória archívuma

Lehet, hogy gyerekes, meg ciki, de én úúúúgy szeretem a szülinapomat!

Először is, akármilyen hideg is lehet, meg előtte egy héttel hó is hullhat, az biztos, hogy április 14-re a hátsó udvar tele van sárga pitypangokkal! Minden üdezöld, a fák virágoznak. De a sárgálló pitypangok a mindenem!

Már reggel az Alma együttestől idézve éneklem, hogy ma van a szülinapom-pom-pom-pomporompom-pom! Ha az örömömet megosztom a családdal, ők is jókedvűek lesznek. Nem érzek benne önzőséget vagy nagyképűséget. Annyi figyelem, amennyit ezen a napon kapok ezáltal, talán jár.

Lehet egy hétköznap, a szokásos napi rutinnal, egész nap vidám vagyok. A tudat, hogy ezen a napon kicsit középpontban vagyok, feldob. Ezt nem is értem magamban, mert amúgy nem szeretek középpontban lenni. Nem szeretem, ha rám szegeződnek a tekintetek, rám figyel mindenki. Pedig naponta ez történik velem (újra) nem is olyan sokára.

Ezen a napon úgy érzem, hogy nekem mindent szabad. Megsértődni és megsérteni szabályokat. Lazulni, lustulni. Nem csinálni semmit. A poén az, hogy se nem sértődök meg, se nem sértek meg szabályokat, se nem lustulok. Hacsak az nem szabálysértés, hogy megiszogattam a délelőtti főzés közben 2 deci borocskát. És hiába koszos a konyha köve, nem mostam fel. No és áttoltam Marci versenyfeladatlapját holnapra, pedig már annyira nagyon nem érne rá. Ami meg a lustulást illeti, az sem volt: mostam kétszer, kétfogásos ebéd készült nagy adag kakaóscsiga elé, postán is jártam, ügyintéztem telefonon és neten, végül kitakarítottam a nappalit. Ezt sem értem… Máskor, ha megfeszülök, sem bírok ennyi mindent besűríteni a napba. Ráadásul még a kávémat is nyugodtan a gyerekek körében ittam meg, délután iskolai rendezvényen is voltam. Tanulnom kellene ebből, hogy ne tervezzek görcsösen sokat egy napra, és ha egy-egy dologgal több sikerül, sokkal elégedettebb leszek.

Annak külön örülök, ha hétköznapra esik a szülinapom. Nagyon jó, sőt, életmentő ünnepnappá varázsolni egy sima hétköznapot, ráadásul egy hétfőt! Más talpas poharakból inni a pezsgőt, vagy még a vizet is, meg a vitrinből elővett ünnepi tányérról enni akár a megmaradt rakott krumplit is. Ha meg meglepiként a kedvenc színű terítőmet teszik fel, az végképp jelessé teszi az estét.

No és ha mindezt tetézik a szoros ölelések köszöntés közben, meg a rajz, amin Palkó életében először rajzolt zöldellő lombú fát, meg a tény, hogy Apácska a meglepik meglepijével készült, mint kiderült, hetek óta, és Julcsi kis képeslapja, amin egy kis előzetes anyák napi vallomást kapok, miszerint én vagyok a világ legjobb anyukája, aztán kis Ági tudatlan mozdulata, ahogy nyújtja a tulipánt, azt sem tudja, miért, csak úgy utánozva a nagyokat, és Marci könnycseppjei, miközben bocsánatot kér, hogy ő nem rajzolt nekem semmit. Szóval ha ezekkel tetézik még az alapörömömet, akkor csordul az örömkönny… És még nem is említettem anyukámtól kapott hőn áhított ajándékot, meg anyósom kedves szavait a levelében és a sok-sok más köszöntést sem különböző csatornákon.

A megható pillanatok nincsenek meg vicces beszólások, történések nélkül. Például Palkó, miközben rajzolta az ajándékomat, többször hívott: ‘Anya, tudsz rókát rajzolni?’ Rajzoltam neki. ‘Anya, tudsz mókust rajzolni?’ Azt is berajzoltam az előkészített faodúba. ‘Anya, tudsz madarat rajzolni?’ A tojásokra kellett ráültetni. Pár perc múlva hozta oda  nekem, adta át a jókívánsággal a közös rajzunkat.

Marcinak, miután bocsánatot kért, hogy ő nem rajzolt és nem készült semmivel, mégis eszébe jutott hirtelen valami. Két csillagot kapok, így már lassan meglesz a három angyalom!

Ami meg a gyarapodó éveimet, ráncaimat és ősz hajszálaimat illeti… Nem bánom. A jelenlegi álláspontom az, hogy nem fogok ránctalanító krémeket kenni az arcomra, se nem festetem a hajamat. Próbálok minderre büszke lenni. Talán az éveim száma nemcsak egy szám, hanem tudás, tapasztalat, élmények sora.

 

 

 

 

 

Már lassan három hetes, 50 centi és 2,5 kiló. Sötétbarna, sűrű hajjal született, éppúgy, mint Julcsi. Anna – ahogy becézzük – örömöt hozott a családba, mint minden újszülött. Ott van köztünk vacsora közben, az esti pusziosztásnál kézben várja a neki járót, napközben pedig csak nézi, nézi a gyerekeket, élvezi a társaságot. Ha anyukája nélkül marad, tágra nyílt szemekkel várja haza.

Anna sajnos most beteg. Nem szereti a gyógyító szirupot bevenni, először meg kell nyugtatni, aztán lehet próbálkozni újra a beadásával. Sokat alszik, így ma egész nap pizsamában és hálózsákban van. Reméljük, hamar meggyógyul.

Julcsi, ahogy megjön az iskolából, gyors kabát- és cipőledobás után rögtön kézbe veszi kislányát. Most már nem sír este, ha arra gondol, hogy a délelőtti iskolai órák erejéig egyedül hagyja Annát. Elmagyaráztam neki, hogy én ugyanúgy itt vagyok vele és vigyázok rá, mint ő; amikor nekem akad más dolgom, én sem kesergek azon, mi lesz velük, amíg én nem leszek itthon – ahogy én megbízom Apácskában vagy valamelyik Mamában, ő is megbízhat bennem.

Nagy hatást tud kiváltani egy újszülött méretű játékbaba. Könnyedén kelti egy valódi kisember illúzióját, és rögtön kiváltja a gondoskodás ösztönét, amint kézbe kerül. Nemcsak megfogjuk, hanem az alkarunkra fektetjük, tartjuk a fejét és mosolygunk rá. Szép lassan, gondosan fektetjük az ágyába. Mindig fejben tartjuk (legalábbis mi nők, Julcsi és én), hogy épp hol fekszik, pisszegünk, ha alszik. A közös étkezéseknél természetesen ő is ott van családtagként. Öltöztetéskor óvatosan húzzuk a body-t a fejére, vigyázunk, ne húzzuk a haját a sapka megkötésekor. Komolyan meg szoktuk beszélni, mikor szoptatta Julcsi utoljára és hogy nem kell-e még pelenkát cserélnie. Mélyebb beleéléssel könnyen kapjuk azon magunkat, hogy gügyögünk neki, beszélünk hozzá.

Amikor megérkezett hozzánk, gondolkodtunk, milyen ruhát adunk rá. Lehoztuk a padlásról Ágiról félrerakott rugdalózókat és kombidresszeket. Próbálás után mondtam Apácskának, hogy a legkisebb ruháink is nagyok rá, venni kell neki.

– Úgyis gyorsan bele fog nőni! – vágta volna rá Apácska, ha el nem neveti magát, mert észbe kapott, hogy ez ezzel a csodás játék-csecsemőbabával nem fog megtörténni.

Ő a mi legkisebbünk jelenleg, az ötödik gyerekünk. Vagy első unokánk?

Miért magas egy anya telefonszámlája? Háromszor annyi, mint egy apáé? 67 sms? Hogy a csudába?

A lánykának szülinapja volt. Anya szervezi a családi köszöntést és a barátnős zsúrt. Délelőtt küld 5 üzenetet a családtagoknak, a hétvégén melyik nap jó nekik erre. Az akkor nem válaszolóknál délután még egyszer rákérdez. Amikor megvan a családi köszöntés napja, megkérdezi a lánykát, kit szeretne meghívni. 6 lányt 5 szülővel (vagyis telefonszámmal), mert ketten ebből testvérek. Öt telefonhívás következik. Vagyis következne. Lesz belőle még pár, mert az okostelefonját legutóbbi javításnál úgy sikerült helyrehozni, hogy a telefonkönyv nagyját törölték. Szóval rá kell kérdeznie F és G és H szülőnél, hogy végre a szükséges A, B, C, D, E szülők telefonszáma meglegyen. Ha már D és E szülőkkel is beszélt, akkor üzenetekben megerősíti A, B és C szülőt, hogy órára pontosan mikor is várják a szülinapi mulatságra a vendégeket.

Másnap reggelre a fiacska lebetegszik. Anya felhívja osztályfőnökét, hogy nem megy iskolába. Természetesen egy gyors fogadóórát lezavarnak. Aztán hívja a gyerekorvost, időpontot kér. Miután megvan, hívja a nagyit, hogy a két kicsit ne kelljen az orvoshoz cipelnie a vírusok és bacik közé, hadd maradjanak vele. Ezután három gyerekestül, táskástul, mindenestül slusszkulcsot fordít. Az autó nem indul, lemerült az akkummulátor. (….) Hívja apát, hol az aksitöltő, hova tegye, hova dugja, hova csipeszelje, hogy kapcsolja be, meddig hagyja ott. És amíg mindezt megcsinálja, apa a vonalban adja az instrukciókat. 10 perc, indulhatnak. Előtte hívja a gyerekorvost, hogy mi történt, az időpontra nem érnek oda, de ugye fogadja még őket. Igen.

Gyógyszertárban nincs készen az a kenőcs, ami kell. Viszont kell. Telefon apának, munka után tud-e menni érte. (Ha nem sikerült volna neki elhoznia, telefon barátnak, keresztapának, szomszédnak.) Hazaérve előveszi A, B, C, D és E szülők telefonszámát és tárcsáz. E szülőt nem éri el, így felhívja újra D szülőt és elkéri E szülő egy másik telefonszámát. Közben megírja a közös üzenetet a családtagoknak is, hogy betegség miatt a szülinapozás egyelőre jegelve.

Ha mindez megvan, gyors ügyintézés munkaügyben. Aztán rácsörget fiacska egyik osztálytársának anyukájára, elkéri a házi feladatot és hogy mivel foglalkoztak aznap az iskolában.

Majd mivel anya is társas lény, laza 10 perces csevej a barátnővel.

Szóval. Van még kérdés? (Apácska???)

Régen volt Julka, mostanában többnyire Julcsi, vidámabb kedvemben nekem Julis, Julis-Maris, ha mérges vagyok, Júlia. Apácskának – nehezen írom le – Banya.
Én nem is tudom, mikor és hogyan lett abból a sötéthajú, vágott szemű babából ekkora és ilyen szép nagylány. Tavaly ilyenkor még az oviba vitte a szülinapi tortáját, egy hete pedig már megkapta első bizonyítványát is. Minden szép és jó benne.
Szereti az iskolát. A ceruzát még görcsösen fogja, szorítja a nyakánál, alig kap levegőt, csak hogy minél szebb betűket kanyarintson. Számolásnál a figyelmetlensége miatt szokott téveszteni, de most épp az a kedvenc tantárgya. Persze a rajz után. Gyönyörűen, színesen, kifejezően rajzol, kitölti a lapot. Minden rajzán szerepel a kunkori sugaras napocska, ami persze mosolyog. Amit nem szeret, mert nem tud rajzolni, az az emberalak.
Szereti a majonézt. Ha majonézes kenyér lenne naponta a tízórai, azt se bánná. Annál jobban csak a ‘finomit’ szereti, ahogy ő elnevezte. Ebbe beletartozik minden nasi, főleg az édes fajta. Most már le merem írni, hogy kisebb korában simán el lehetett volna csábítani és rabolni egy szem savanyúcukorral.
Ha látja, hogy rossz kedvem van, lesi, hol és miben segíthet. Megelőzi a kérésemet. Amúgy is gyakran jön és kérdezi, tud-e valamit segíteni a konyhában. Krumplit pucol, tojásfehérjét ver fel, paníroz. Viszont ha hívom és épp nincs kedve, no akkor megy a ‘NEM!’, meg a ‘Mindig én!’ A mosogatógép-kirakodásnál mindig ezt csinálja. Azt utálja. Tiszta anyja…
Sajnos nem zavarja a rendetlenség. Az asztala sokszor nem látszik a rajta szétszórt színesceruzáktól, telerajzolt kicsi és nagy cetliktől, kosárfonott, fa- és műanyagtárolóktól, papírlyukasztóktól és ollóktól. Viszont ha felhívom rá a figyelmét, gyorsan és szépen rendet rak, mindent eltakarít, többnyire besöpri a fiókba.
Szereti körülvenni magát a babáival és a plüssállataival. Lehetőleg mind a hatvannyolccal. Arra ügyel, hogy még melléjük férjen az ágyba.
Ha Apácska is olyan kedvében van, véget nem érő flörtölésbe kezdenek. Julcsi Apácska ölében nevetgél, viccesen társalognak.
Szerintem tanító néni lesz. Sokszor tanítja öccsét is erre-arra, összeadásra vagy görkorizni. Egyik nap felháborodva jött haza. Mondta, hogy neki kellett az egyik osztálytársának segítenie, ha lemaradt. Éreztem, hogy valójában ennek örül, és amikor rákérdeztem, kiderült, hogy tényleg: fülig futott a szája bólogatás közben.
Utálja a pókokat. A konyhában ezért nem ül a pókoktól veszélyeztetett fal melletti székre.
Amikor Ágival játszik, mintha magamat látnám. Ennél jobban nem másolhatná le a hanglejtésemet, hívogatásomat, hozzáértésemet. Mindig figyel rá, bátran rá lehet bízni.
Kedvenc játéka a baba, még mindig. Szárítók és székek közé és fölé plédeket feszít, csíptet és beköltözik a bunkiba. Viszi magával az épp aktuálisan szeretett babáját, no meg a különféle ajándéktáskákba vagy kosarába tett ezt-azt, és berendezi a lakhelyét.
Ha jó a téma, sok a mesélnivaló, mondja, mondja, mondja. Akár a telefonba is. Fél órán át. Tiszta anyja.
Sokszor mókamester és szeret szerepelni is. Szűk családi körben profin formázza meg az orvos, a tanár vagy akár a gonosz mostoha alakját. Aztán jókat nevet magán.
A legfőbb szeretetnyelve az ajándékozás. Még sokszor az is mindegy, hogy mit, csak adhasson. Ebből következik, hogy kapni is szeret. Azt azért már nem várja el, hogy a tesói szülinapján ő is kapjon valamit, de az első kérdései között van, hogy neki mikor is lesz a név- vagy a szülinapja.
A pörgős szoknya és kopogós cipő stabil kedvenc, de kezd nem mindegy lenni, mit vesz fel. A nagylányosodását jelzi, hogy már van közös fülbevalónk, sálunk és táskánk.
Sokszor elvarázsolt, mesevilágban él. Hisz a tündérekben, boszorkányokban, manókban, törpékben, óriásokban, sárkányokban és a ravasz rókában. Elképesztő a fantáziája. Éppúgy, mint a memóriája. Mindenféle különösebb emlékeztetőjel nélkül visszaidézi, hogy 4 éve hol vettem a pénztárcámat, mit mondott a portás néni a tavalyelőtti nyaraláskor és hogy hova tettem tavaly karácsonykor az ajtódíszt.
8 éve ilyenkor utoljára feküdtem le a születése előtt aludni. Már nagyon vártam Őt. A hosszú, hideg januárt azóta az ő születésnapja teszi boldoggá.